Budapest első házgyári házát (Etele út 15–25.) 1965 júliusában kezdték építeni. A 180 lakásos épületet az első lakók 1966 novemberében vehették birtokba – sokan még ma is ott élnek az elsők közül. – A panelház érdekessége, hogy Budapesten ekkor még nem volt házgyárban legyártott, elemekből összeszerelt csoportzsalus panelépítmény. Itt egyszerre 15–20 elemet töltöttek fel betonnal. Ezeknél az épületeknél alakult ki ez az összeszerelési technológia, ezek voltak az úgynevezett kiképző épületek – mondta lapunknak Opiczer Pál, a ház egyik építője, aki maga is itt lakik.
A lakótelep egyben életmódkísérlet is volt. Az 1960-as években a világon mindenütt napirenden volt a társadalmi szerepek átalakulása. Az emancipációs mozgalmak, a család struktúrájának változása a fejlett országokban mindenütt észrevehető folyamat volt. Az akkori szocialista blokk egyes országaiban a nők otthoni szerepének megváltoztatása volt a cél – egyfajta felszabadításként feltüntetve a hagyományos háziasszonyi szerep alól való felmentést.
Az életmódkísérlet az úgynevezett “üzemeltetett lakás” megvalósítására vonatkozik. Eszerint a lakótelepen olyan szolgáltató intézményeket kell működtetni, amelyek leveszik a nők válláról a háztartásvezetés terheinek egy részét. Ilyen a ruhatisztító, a vendéglő, a közért, de idesorolhatók az egyébként is kötelezően létrehozandó óvodai-bölcsődei férőhelyek is. A szolgáltatásokért “cserébe” kisebbre méretezték a konyhát, hiszen itt már legfeljebb a közértben vásárolt félkészételek elkészítésére, esetleg a vendéglőből hozott ételek felmelegítésére lett volna szükség – legalábbis az elképzelés szerint. Szintén csökkenthető a fürdőszoba mérete, hiszen nem kell azzal számolni, hogy egy mosógépnek, centrifugának helyet szorítsanak, ha a házak közé épített szolgáltatókombinát ruhatisztítója elvégzi ezt a feladatot is. Kamra helyett – hiszen az élelmiszerek a közértből könnyen beszerezhetők voltak – a hűtőszekrény elhelyezésére fordítottak figyelmet.
A lakások felszereltsége luxusnak számított ebben az időben, a távfűtés, a beépített WC, a fürdőszoba ugyanis akkoriban nem volt része egy átlagos háznak vagy lakásnak. A lakók nagy többségben két helyről érkeztek: a környékbeli, lakótelepek építési lázának áldozatul esett, szanált kertes házakból, illetve Pesterzsébetről. Pankhardt Dezső és felesége isteni csodának tekinti az ideköltöltözésüket. – Akkoriban olyan házban éltünk, ahol cserépkályhával fűtöttünk. Egyszer hideg télben lázasan vágtam a fát az udvaron, és imádkoztam: “Jó Istenem! Adjál nekem egy olyan lakást, ahol nem kell fát vágni, tüzet rakni!” És akkor megadta. Történt ugyanis, hogy a szomszéd kislány soha nem vitte ki a vizet az udvarra, mindig a fal mellé öntötte. Egy idő után a magas téglafal megroggyant, majdnem összedőlt a ház – nekünk pedig kiutaltak egy új lakást. Először Csepelen, de az nagyon messze volt. Mivel a Gammában dolgoztam, szóltam az igazgatónak, hogy a közelben szeretnék lakást – egy hét múlva megvolt a cím. Amikor beléptünk a lépcsőházba, és a lábamat az első lépcsőfokra tettem, tudtam, éreztem, hogy otthon vagyunk. Mi itt fogunk lakni – emlékezett vissza Pankhardt Dezső.
Keppler Lászlóék egy kalandos cserének köszönhetik lakásukat. Barátjával, Szalai Miklóssal az első beköltözők közé tartozott 1966 decemberében, azóta is egymás szomszédai. Keppler László így gondolt vissza az akkor történtekre: – Erzsébeten laktunk, a feleségemmel egy alkalommal felmentünk a Gellért-hegyre, akkor építették ezt a házat. Néztük, és a nejem azt mondta, de jó lenne, ha sikerülne idejönni lakni... Mert a fiunknak asztmája volt, az erzsébeti kénsavgyár rendkívül rossz levegője miatt. Volt egy lakáscserekérvényünk az akkori tanácsnál. Egy alkalommal a feleségem épp ezt intézve járt bent, amikor az ajtóban találkozott egy idős nénivel, aki sírva jött ki. Feleségem kérdezte,mi a baj? A néni elmondta, hogy születése óta itt él, mindenkije itt lakik. Most azonban el kell költöznie, mert bontják a házát. Azt sem tudja, hol van Kelenföld, pedig oda kellene mennie. A feleségem feljánlotta, hogy nekünk itt van lakásunk Erzsébeten, ha megfelel neki, elcserélnénk. Beleeggyezett, és egy pár hét múlva megkaptuk a papírt, hogy költözhetünk. Itt akkor még semmi nem volt, csak szemben egy nádas, szinte vadkacsákra lehetett vadászni. De szépen, lassan beépült a környék.
Az Etele úti háztömb nemcsak szállást és komfortot adott lakóinak, hanem közösséget kovácsolt, a beköltözők élményeket és emlékeket kaphattak. – A lakónyilvántartó-könyv a mai napig megvan. Minden házét külön, precízen vezette a házmesterné, akit Kulandánénak hívtak, és mindenki nagyon szerette – mondja Király Attila, a ház történetének kutatója, aki itt nőtt fel, ebben az épületben. Ha valaki be- vagy kiköltözött, esetleg meghalt, a házmester feljegyezte a változásokat a könyvbe. Rengeteg híres ember lakott itt, néhányukról nem is sejtették, hogy kicsodák, titkukat megőrizte a nagy, súlyos könyv. Így történhetett, hogy Nagy Imre, Magyarország egykori miniszterelnökének özvegye észrevétlen élte mindennapjait az Etele úti panelházban. – Ha betegek voltunk, mindig segített, sokszor volt nálunk – emlékszik vissza Bartha László, Nagy Imre özvegyének szomszédja, aki hozzátette, csak a halála után tudták meg, ki is volt ő valójában.
Az ingatlanban élő hírességek között volt Szombathy Gyula, akit gyakran meglátogattott Poór Klári és Poór Péter. – Ebben a házban lakott a Vajek család. Vajek Robi, akit most Gergely Róbertként ismer az ország, sokszor járt le focizni. Néha lehozta a gitárját, és gitározott nekünk. Édesanyja, az egykori riporter, Vajek Jutka nagyon féltette, mindig kiabált fentről, hogy vigyázzunk a gyerekre, meg ne rúgjuk – mosolyog Király Attila. – A környéken nőtt fel, és a ház előtt focizott Nyilasi Tibor, aki az aranycsapat legendájával, Sebes Guszti bácsival lakott egy házban, akinek az Aranycsapat tablója mindig kint volt az erkélyén – meséli a ház történésze.
– Az épületet, a panelprogram részeként, 2012-ben felújították, leszigetelték, nyílászárókat cseréltek és egyedi fűtésrendszert alakítottak ki, köszönhető a közös képviselő álhatatos munkájának. Mára minden lakásnak egyedi mérőórája van, mindenki csak annyit fizet, amennyi távhőt használ – mondja Opiczer Pál, aki részt vett a fűtésrendszer kialakításának tervezésében. A fűtésköltségek drasztikusan csökkentek: régebben, egy keményebb téli hónapban akár 30 ezer forintra is rúghatott a számla, a felújítás óta 8–10 ezer forintból meg lehet úszni a költségeket. Nem csoda, hogy az itt található lakások értéke az egekbe szökött, nem nagyon találni eladó ingatlant. Akik pedig itt élték le az életüket, már nem akarnak elköltözni, mert ahogy mondják, itt mindenük megvan: barátok, emlékek, közösség. Ha pedig egyszer ezek a falak mesélni tudnának, hát lenne mit.
(Z. D.)
