Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 5. csütörtök, Vilma

Átadták az első elektronikus személyi igazolványt

Újbuda   |   2016, január 11 - 14:33
Nyomtatóbarát változatSend by email

Átvette az első új típusú, elektronikus személyazonosító igazolványt annak tulajdonosa. Az okmány elektronikus aláírásra is használható, valamint ellátja a TAJ-kártya és az adóazonosító igazolvány funkcióit is.

Az okmányt Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára adta át a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalában (KEK KH). Az új igazolványt először január 4-én lehetett igényelni, öt munkanap alatt 39 204 új személyi igazolványt igényeltek az ügyfelek, ebből 6900 esetben érvényes igazolványt cseréltek le újra. - Az igazolványok 94 százalékát chippel látták el (a 65 év felettiek kérhetik az új igazolványt chip nélkül), az összes igényelt kártya 70 százaléka tartalmaz ujjnyomatot és 19 százaléka elektronikus aláírást - mondta Ignácz István, a KEK KH elnöke. Közölte, az új okmány szűk hét hónap alatt készült el, szerinte "nem volt rossz" a 15 évvel ezelőtt bevezetett kártyaformátumú személyi, de a biztonsági elemek tekintetében "szükséges volt a váltás". Állítja, a felhasználóbarát és biztonságos új okmány lehetőséget biztosít az állampolgároknak arra, hogy ügyeiket egyszerűbben, hatékonyabban, gyorsabban tudják intézni.

fotó:MTI

Leolvashatók róla a jelenlegi személyi igazolványon látható adatok is, de emellett olyan magas biztonságú tárolóelemet (chipet) építettek bele, amely nyilvántartja a személyazonosító adatokat, az állampolgár döntésétől függően ujjnyomatukat (ezt 12 éven aluliak nem kérhetik), az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges adatokat, továbbá a társadalombiztosítási és az adóazonosítási jelet is. A chip bővíthető további, a közigazgatási ügyintézéshez szükséges adatokkal, keddtől pedig már használhatók az új személyi igazolványhoz kötött funkciók, mint például az okmányérvényességi szolgáltatás, az ügyfélkapunyitást lehetővé tevő szolgáltatás, a személyazonosság ellenőrzése rendőri intézkedés esetén, illetve a repülőtéri zsilipkapu használata határátlépés esetén.
Az okmány képes arra, hogy - ha a polgár a személyazonosító igazolványhoz tartozó PIN-kód megadásával ehhez hozzájárulását adja - a chipből az intézmény vagy szervezet kiolvashassa az állampolgár azon személyes adatát - TAJ- vagy adóazonosító jelét - amely szükséges az ügyintézéshez. A szolgáltatások igénybevételéhez érintésmentes kártyaolvasó szükséges.

fotó:MTI
Az okmányt 16 biztonsági elemmel védik, a többi között Braille-írással, transzparens hologrammal, biztonsági alnyomattal, változó lézerképpel, lézergravírozott okmányszámmal, metallizált hologrammal, optikailag változó tulajdonságú ábrával és kétdimenziós vonalkóddal (QR-kóddal).
Az új okmányok érvényességi ideje a korábbi 10 év helyett 6 év, a 18 év alattiaknál 3 év. Kiváltása illetékmentes, a kiállítási határidő pedig a korábbi 20 napról 8 napra csökkent. Használatára az átállás fokozatosan történik, azt a polgárok a jelenlegi személyazonosító igazolványuk érvényességének lejártára tekintettel vagy ettől függetlenül kérhetik.

A kártya elkészítését a Belügyminisztérium fogta össze, a munkában részt vett a KEK KH mellett a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., az Idomsoft Zrt., az ANY Biztonsági Nyomda Zrt. és a Pénzjegynyomda Zrt., a 3400 ügyintéző képzésében pedig a Miniszterelnökség vállalt szerepet.
Idén 62 éves a személyi igazolvány, 1954. január 9-én rendelte el a Minisztertanács, hogy minden 16 éven felüli állampolgárt lássanak el személyi igazolvánnyal. Jelenleg 8,1 millió érvényes személyi igazolvány van forgalomban, ebből 240 ezer hagyományos, könyv formátumú.

MTI/Újbuda