Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Óriási siker volt a Bikás parki gyermeknap

Újbuda   |   2016, május 30 - 12:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

Sosem látott tömeget vonzott az ötéves múltra visszatekintő gyermeknapi rendezvény. Kicsik és nagyok egész nap izgalmas programokon szórakozhattak a Bikás parkban.

A gyermeknapi rendezvényt Szabolcs Attila, a kerület országgyűlési képviselője nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy bár a szülőknek és a gyermekekkel foglalkozóknak az év minden napja gyermeknap, de május utolsó vasárnapja is alkalom arra, hogy még nagyobb figyelemmel és szeretettel forduljunk a legkisebbek felé.
Délelőtt a kicsiknek énekelt az Apnoé zenekar és Marica mesés produkciója is őket szólította meg. A parkba kitelepült kerületi intézmények, egyesületek, cégek, szervezetek kézműves foglalkozásokat, programokat és vetélkedőket tartottak. A KözPont Kft. sátránál bárki átélhette a televíziózás örömét, a gyermekek megszólalásait kamera rögzítette. Lehetőség volt trükkös greenbox képek készítésére, a talpalós vetélkedő, a Pont Jó Játék sikeres teljesítése után pedig részt vehettek a délutáni sorsoláson. Nyereményből idén sem volt hiány, a gyermekek részére kiírt kreatív pályázat legjobbjait a rendezvény fővédnökei, Simicskó István honvédelmi miniszter, a kerület országgyűlési képviselője, valamint Hoffmann Tamás polgármester díjazta. A Honvédelmi Minisztérium jóvoltából lehetőség volt megismerni egy csapatszállító járművet és bemutatták a katonaélet szépségeit is. A közösségi házak programjain népi játszóházzal, papírszínházzal, táncos-énekes előadásokkal szórakoztatták a gyerekeket.

Délután olyan sztárok léptek színpadra, mint Baricz Gergő, Muri Enikő, Horányi Juli, Janicsák Veca és Pataky Attila. A napot az Anima Sound System koncertje zárta.

D. B. S.