Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

A Kopaszi-gátról rajtol az IRONMAN 70.3

Újbuda   |   2016, július 29 - 09:30
Nyomtatóbarát változatSend by email

Július 29. és 31. között a világhírű triatlonverseny több ezer indulója és rengeteg családi program várja az érdeklődőket a Lágymányosi öböl területén, a BudaParton. Ideiglenes forgalomkorlátozásokra számíthatunk.

Az IRONMAN 70.3 triatlon versenyen – melyet 3. alkalommal rendeznek újbudai bázissal – 1,9 kilométeres úszótáv, 90 kilométeres bicikli út és a 21,1 kilométeren át tartó futás teljesítése a célja a közel kétezer indulónak.

Az IRONMAN 70.3-as versenyzői szombaton 9 órától rajtolnak el a Kopaszi-gáton, várhatóan kora este ide is érkeznek vissza. A viadal útvonala Budapest legszebb, leglátványosabb területein vezet át.

Az olimpiai távú 5i50 viadalt vasárnap 10 órától, az Irongirlt vasárnap 15 órától rendezik. Az IRONMAN 70.3 Budapest versenyen a profik mellett az amatőrök, lelkes sportolni vágyók is részt vehetnek. A szervezők a hétvégén 65 országból összesen mintegy tízezer résztvevőre számítanak.

Kropkó Péter 51-szeres Ironman - aki visszatért a versenyzéshez, és szakmai vezetője is a viadalnak - sajtótájékoztatón elmondta, Budapest pályázik a 2018-as IRONMAN 70.3 világbajnokság megrendezésére, ezért is fontos a mostani jó versenyrendezés.

Az eseményhez kapcsolódó FIND YOUR LIMITS! Weekend Családi Sportfesztivál keretében megnyitja kapuit a Budapest Vital Expotique, amely csütörtökön 12.00 és 20.00 óra között, pénteken és szombaton reggel nyolctól este nyolcig, vasárnap pedig reggel nyolctól délután ötig várja a látogatókat a BudaParton. Az Expotique jelentése kiállítás és vásár együttese, az egészséges életmód jegyében több tucat kiállító termékeivel, szolgáltatásaival ismerkedhetnek meg. Emellett mászó fallal, biciklis pumpapályával, felfújható futballpályával, légvárakkal és LEGO játékokkal is várják az érdeklődőket.

Hét fővárosi kerületben is ideiglenes forgalomkorlátozásokat vezetnek be Ironman verseny miatt péntektől vasárnapig, lezárják egyebek mellett a Lánchidat - olvasható a police.hu oldalon.

A közlemény szerint rengeteg útvonalat lezárnak, valamint sok helyen tilos lesz megállni.

A változások a főváros I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében lépnek életbe. Érintik egyebek mellett a Pázmány Péter sétány, a Hunyadi János út, a Budafoki út, a Hauszmann Alajos utca, a Lánchíd utca, a Fő utca, a Palota út, a Közraktár utca, valamint a József Attila utca környékének közlekedését is.

Péntek estétől szombat késő délutánig lezárják a többi között a Lánchidat, a Clark Ádám teret, a Dísz tér teljes területét, a Bem rakpart és a pesti alsó rakpart egy-egy szakaszát, a Széchenyi István teret, továbbá részlegesen a Galvani utcát és a Hengermalom utat.

Péntek estétől vasárnap késő délutánig a budai alsó rakparton, a Műegyetem rakparton, a Petőfi híd budai le- és felhajtóján, valamint a Magyar tudósok körútján is életbe lépnek lezárások.

Részletes információk a programokról és forgalomkorlátozásokról:

https://ironmanbudapest.hu

http://police.hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok/ideiglenes-forgalomkorlatozas-budapest-tobb-35

MTI/Újbuda

Térkép: BudaPart