Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Junior Ki Mit Tud: változott a bemutatók időpontja

Újbuda   |   2016, október 13 - 15:56
Nyomtatóbarát változatSend by email

 

Október 22-én és november 5-én mutathatják be produkcióikat azok a 6-20 év közötti újbudai gyereknek és fiatalok, akik jelentkeztek a Gazdagréti Közösségi Házban megrendezésre kerülő Junior Ki Mit Tud? tehetségkutatóra.

„Ha már elmúltál 6 éves, de még nem töltötted be a 20-ik éved, itt élsz vagy tanulsz a kerületben, akkor ne habozz, téged is várunk, hogy megmutathasd milyen tehetséges vagy!” – ezzel a felszólítással indít a Junior Ki Mit Tud? felhívása.

Előadóművészeti kategóriáknál kategóriánként mindenki egy produkciót mutathat be, alkotóművészetben pedig kategóriánként egy pályaművet adhat le. A versenyre nevezés feltétele egy még jó állapotú, de már kinőtt, megunt mesekönyv vagy játék jótékony célú felajánlása, illetve a jelentkezési lap beküldése volt. Tizennyolc év alattiaknak szülői beleegyező nyilatkozatra is szükségük van.

Az előadóművészeti produkciókat minden kategóriában szakértő zsűri előtt kell bemutatni, ezek időpontjai:

2016. október 22. ének, hangszeres zene, vers és próza

2016. november 5. tánc/sport

Az alkotóművészeti pályaműveket október 24. és október 31. között lehet leadni.

A Ki Mit Tud leírása, a jelentkezési lap, valamint a szülői nyilatkozat elérhető a következő linken:

http://kultura.ujbuda.hu/esemeny/esemenyek/ujbudai-junior-ki-mit-tud-2016