Medgyaszay 1877. augusztus 23-án született Budapesten, a Kossuth Lajos utcában, ekkor még Benkó István néven. Anyai nagyanyja, Medgyaszay Kornélia családnevét 1906-ban vette fel, miután a család fiú ágon kihalt. Már az édesapja is építész volt, igaz, ő még első generációs; kőművesből lett építőmester, tervező építész és az Állami Ipariskola tanára, szakkönyvek, cikkek szerzője. Ő volt az első magyar cementgyár megalapítója Nyergesújfalun, kísérleti betonszerkezeteit az 1873-as párizsi világkiállításon is bemutatták. Amikor 1893-ban elhunyt, a család anyagi helyzete megrendült, legidősebb fia, István a Magyar Mérnök és Építész Egylet anyagi támogatása révén tudta csak tanulmányait folytatni. Ennek viszonzásaként aztán húsz évvel később a Nemzeti Színház pályázatán nyert díja felét, 5000 koronát ajánlott fel az egylet árvaalapja számára.
Medgyaszay István /Forrás: Az építészet mesterei – Medgyaszay István/
A bécsi Otto Wagner iskolában
1893-96 között az Állami Ipariskola építészeti szakosztályán tanult, közben a nyári szünetekben kőművesmunkát vállalt. 1896 augusztusától nagyjából egy évig Francsek Imre építész irodájában dolgozott. Ezután magántanulóként befejezte az Állami Főreáliskolát és 1898-ban érettségi vizsgát tett. A következő évben Bécsben, majd Csernovicban dolgozott tervezőként, innen újra Bécsbe visszatérve egy tervével elnyerte az uralkodó ösztöndíját és felvették a bécsi Képzőművészeti Akadémia építészeti mesteriskolájára, amelyet akkor Otto Wagner vezetett. Ezzel egy időben a bécsi Műszaki Főiskola magasépítési szakára is beiratkozott, majd 1902-ben átiratkozott a budapesti Műegyetem építész szakának harmadik évfolyamára.
Áruház, Bécs, Mariahilferstrasse – Medgyaszay hallgatói terve a Wagner-iskolában /Forrás: Az építészet mesterei – Medgyaszay István/
A bécsi mesteriskolát 1903-ban fejezte be, az utolsó évben készített Nemzeti Panteon-tervével elnyerte az Akadémia Gundel-díját. Ez a Gellért-hegyre tervezett műve a Műcsarnok 1904. évi tavaszi kiállításán is nagy elismerést hozott az akkor éppen a Műegyetemen szigorló építésznek. Miután ugyanebben az évben a diplomát is megszerezte, megkezdte önálló tervezői pályafutását.
Arts and Crafts magyar módra
Ebben az időszakban került kapcsolatba a gödöllői művészekkel: Körösfői-Kriesch Aladárral, Nagy Sándorral, Sidló Ferenccel. A gödöllői művészkolónia a leginkább William Morris nevével fémjelzett angol Arts and Crafts mozgalomhoz hasonlóan az egyre jobban indusztrializálódó és elidegenedett világgal szemben a kézművességen keresztül a munka, a művészet és az élet harmonikus egységét akarta megteremteni. Míg Morrisék a középkorhoz nyúltak vissza, a gödöllőieknek a népművészet szolgált inspirációs forrásként. Gyűjtőmunkába kezdtek, amelyben Medgyaszay is részt vett, a népi építészet alkotásait Kalotaszegen, a Székelyföldön és a Dunántúlon tanulmányozta. Rajzai, felmérései, írásai megjelentek Malonyay Dezső A magyar nép művészete című művének köteteiben és a Magyar Épíítőművészet, valamint a Népmívelés című folyóiratokban.
Nagy Sándor gödöllői műteremházának homlokzata /Forrás: Az építészet mesterei – Medgyaszay István/
Az első megbízásait új épületek tervezésére – a korábbi kastélybővítések, -átépítések után – szintén a gödöllői művészektől kapta. Ezek a műteremházak már a saját kialakult stílusát mutatják, amely a bécsi szecesszió, az angol Arts and Crafts és a magyar népművészet hatásait ötvözi. Mindkét épület tartalmaz szerkezeti és formai újításokat. „Alaprajzi elrendezésben, belső térkapcsolatokban, használhatóságban messze koruk előtt járnak.” – írta róluk Kathy Imre a Medgyaszayról szóló könyvében.
1906-ban tovább folytatta a Nemzeti Panteon tervezését, a főépület tervével elnyerte a párizsi Société des Artistes Francais érmét, a Magyar Mérnök és Építész Egylet Czigler-érmét, majd az 1909-es londoni építészeti kiállításon VII. Edward király elismerését, 1923-ban Monzában pedig Diploma dell’Honore oklevelet kapott.
Az első magyarországi vasbetonszerkezetű színház
1907-ben kapott megbízást a veszprémi színház megtervezésére, ugyanebben az évben Németországban, Svájcban és Franciaországban is járt, hogy az ottani múzeumi gyűjteményekben kutassa a magyar népművészet keleti kapcsolódási pontjait. Párizsban Francois Hennebique, a vasbetonépítés egyik úttörője irodájában dolgozta ki a színház kiviteli terveit. A tervezési program szerint az épületnek multifunkcionálisnak, filmvetítések és bálok rendezésére is alkalmasnak kellett lennie. A falak anyaga tégla, a födémek, a lépcsők, a páholyok, az erkélyek, az ablakkeretezések vasbetonból készültek.
A veszprémi Petőfi Színház (1907-1908) /Fotó: Pesti Monika – Lechner Tudásközpont/
A veszprémi színház nemcsak magyar viszonylatban, hanem nemzetközi szinten is jelentős állomása volt a vasbetonépítésnek. Medgyaszay 1908-ban A vasbeton művészi formájáról címmel tartott nagy hatású előadást a bécsi nemzetközi építészkongresszuson (ahol mestere, Otto Wagner elnökölt), amit a veszprémi színház megoldásaival illusztrált. Az épületszerkezeteken kívül az épületgépészeti megoldások is a legkorszerűbbek voltak: központi légfűtés, wolframos villamos izzólámpák a színpadon, teljesen új rendszerű nézőtéri csillárok. Részletesen foglalkozott az akusztikai és a tűzvédelmi kérdésekkel is. Az itt elért szakmai és közönségsiker hozta meg a következő megbízatást a soproni színház áttervezésére. A színháztervezések hozadékaként Medgyaszaynak több szabadalma is született: Foglalat nélküli izzólámpa és megfelelő felfüggesztő szerkezet (1908), Színházi ajtózár (1909), Vasbeton mennyezet (1910).
1909-1910-ben több iskolát, templomot és lakóépületet tervezett, majd 1911 januárjában Kairóba és onnan Luxorba utazott. Ugyanebben az évben a római építészkongresszuson A modern magyar építészet címmel tartott előadást. Minden bizonnyal sikeres színháztervei eredményezhették, hogy 1912 tavaszán gróf Zichy János kultuszminiszter őt bízta meg az Operaház rekonstrukciójának megtervezésével. Szintén 1912-ben épült fel a veszprémi múzeum és az ógyallai (ma Szlovákia) templom, amely Medgyaszaynak a fa, mint építőanyag felé fordulását fémjelzi, ettől kezdve a konstrukciós újításait ezzel az anyaggal valósította meg.
A Szt. Gellért Szövetkezet lakóháza, Budapest, XI. Orlay u. (1909-1910) /Fotó: Kis Ádám – Lechner Tudásközpont/
Ugyancsak ebben az évben pályázatot írtak ki egy új Nemzeti Színház építésére. Hosszú viták után Medgyaszay nyerte el az első díjat, azonban megépítésre nem találta alkalmasnak a zsűri a tervét, így az első négy helyezettet újabb pályaterv elkészítésére kérték fel. A második fordulót Tőry Emil és Pogány Móric nyerte meg, az új Nemzeti Színház megépítése azonban elmaradt.
Hogyan építsünk nyírfa rönkökből, gerendákból, deszkákból és kátránypapírból?
1915 tavaszán Medgyaszay frontszolgálatra jelentkezett, ősszel pedig házasságot kötött Martinovich Gabriellával, akitől később három lánya született. A háború alatt a lembergi hadikiállítás adott a számára alkotómunkára lehetőséget. Az általa tervezett főépület és a többi pavilon kivitelezését Kotsis Iván vezette, mint mérnök hadnagy. Medgyaszay főépülete tulajdonképpen a Nemzeti Panteon kompozícióját valósította meg a háborús körülményekből és az ideiglenességből adódó építőanyagokból: félbehasított nyírfa rönkökből, gerendákból, deszkákból és kátránypapírból. A hadikiállítást némileg módosult formában aztán 1917-18 folyamán a Margit-szigeten tekinthette meg a budapesti közönség.
A háború után tervpályázatokon nyert el újjáépítési munkákat és ebben az időszakban épült fel saját műteremháza is a Ménesi úton. 1923-ban a Néprajzi Múzeum épületére kiírt pályázaton tervét díjazták, majd művét az Országos Képzőművészeti Társulat építészeti díját is elnyerte az 1924-es, a Műcsarnokban megrendezett kiállításon. A beinduló lakásépítési programok keretében a székesfőváros és lakásépítő szövetkezetek számára tervez házakat a mai 11. és 12. kerületekben. 1926-ban épül fel tervei alapján a nagykanizsai színház, amit a háború és Trianon utáni gazdasági helyzetnek megfelelően takarékos megoldásokkal konstruál meg.
A Nap-udvar lakóház a XI. kerületi Fadrusz utcában (1927-28) /Fotó: Kis Ádám – Lechner Tudásközpont/
Elméleti munkássága is jelentős és elismeréseket vált ki, cikkeket publikál, amelyek témája az urbanisztikai kérdésektől az épületszerkezeti megoldásokig terjed, a Műemlékek Országos Bizottságának rendes tagjává és műegyetemi magántanárrá nevezik ki. Egyik alapítója volt az 1928-ban létrejött Lechner Ödön Társaságnak. Ahogy nagy elődje, ő is a magyar építészet egyedi, egyéni útjának megtalálásán fáradozott. „Lechner Ödön lángelméje tehát valóban megsejtette a helyes nyomot. Az ő álma: az új nemzeti stílus évszázadok műve lesz. De kijelölte a hozzá vezető utat írásával, lelkes szavával és ami mindennél több: ragyogó művei példájával.” – írta egy Lechnerről szóló cikkében, ami a Városkultúra című folyóiratban jelent meg 1933-ban.
A távoli kelet felé
Medgyaszayt már régóta foglalkoztatták a magyar népművészet, népi építészet keleti kapcsolódási pontjai, a magyar építészet útját is ebben az irányban kereste, jól jelzi ezt az 1927-es mátraházi szálló terve, majd az 1928-29-ben elkészült Baár-Madas Református Leánynevelő Intézet és Internátus. Ezekben az években készült el a mai Október Huszonharmadika úton a református templom is és mellette két bérház, amelyek jövedelméből az egyház az építkezés költségeit részben fedezni akarta.
Nemzeti Panteon terve Indiába is eljutott (valószínűleg barátja, Zajti Ferenc révén), ahol hatalmas sikert aratott, Medgyaszayt felkérték a bombayi történeti múzeum megtervezésére. 1930-ban a Magyar-Indiai Társaság társelnökévé választotta. A következő évben még megépítette a balatonalmádi katolikus templomot, de aztán a gazdasági világválság a megbízásai számát annyira lecsökkentette, hogy kénytelen volt az irodáját átmenetileg bezárni.
A balatonalmádi Szt. Imre templom (1930-31) /Fotó: Pesti Monika – Lechner Tudásközpont/
Ez a helyzet jó alkalmat adott arra, hogy már régóta tervezett indiai útját megvalósítsa, amitől nemcsak kutatásai folytatását remélte, hanem tervezői megbízásokat is várt. 1932 januárjában érkezett Bombay-ba. Tervezési feladatokat ugyan végül is nem kapott, de bejárta India számos vidékét, előadást tartott a Rabindranath Tagore Egyetemen és a Royal Asiatic Society bombayi székházában, ez utóbbiról a The Times of India is beszámolt. Kinntartózkodása alatt közéleti tevékenysége elismeréseként megkapta a II. osztályú magyar érdemkeresztet. Az elismerések hazaérkezése után is egymás után jöttek: a Magyar Néprajzi Társaság és az Erdélyi Szépműves Céh a barátai sorába iktatta, a Műegyetem magántanárrá, majd egyetemi nyilvános rendkívüli tanárrá nevezte ki.
A gazdasági helyzet konszolidálódásával, a 30-as évek második felében újra beindul a tervezői pályafutása is, ekkor épül fel a Kapás utcai rendelőintézet, a Takarékpénztárak és Bankok Országos Nyugdíjpénztárának székháza a József Attila utcában és a Központi Tűzörség a Dologház utcában. A negyvenes évek elején a Feszty-körkép elhelyezésére tervez egy nyolcszög alaprajzú csarnokot a Tabánba és megjelenik a Magyar református templomok című könyv, amelyben több fejezetet is ír. 1945-ben a Művészetek áttekintése című művében összegezte az építőművészetről vallott elveit.
Szt. László Társasház, Budapest, XI. Mészöly u. 5. (1933-34) /Fotó: Kis Ádám – Lechner Tudásközpont/
„Tanítómesterünk, Sztálin elvtárs…”
A II. világháború után a Magyar Köztársaság elnöke életjáradékot adományozott az akkor 70 éves építésznek, az 1948-ban megkezdődő balra tolódás azonban elbizonytalanítja a helyzetét: mint az előző korszak jelentős mestere, személye gyanússá és sokszor gúnyos megjegyzések tárgyává válik. Erre példa Major Máté A formalizmus az építészetben című cikke is, amely így indul: „Tanítómesterünk, Sztálin elvtárs igen bölcsen fogalmazta meg a szocializmus művészi alkotásainak lényegét, amikor megállapította, hogy a szocialista mű tartalmában szocialista, formájában nemzeti lesz.”, majd Medgyaszayra utalva elmarasztalja a „dekoratív vasbeton tőpárkányokat”, „vasbetonból faragott ősmagyar faerkélyeket” és „vasbeton mérműveket”.
Medgyaszay a VÁTI-ban, a KÖZTI-ben, majd a MEZŐ-IPARTERV-ben kapott munkát, de csak, mint „alapos szerkezeti tudása” miatt megtűrt „segédtervező”. 1954-ben vette át aranydiplomáját a Műegyetemen. 1957-ben – 80 éves korában – az előző évben beadott kérelme alapján rendezték a nyugdíját. 1959-ben a munkából hazafelé menet az utcán összeesett, kórházba szállították, ahol április 29-én elhunyt.
Mint a két világháború között elismert, jelentős építész, a szocialista rendszer számára nem volt szimpatikus; életművének megőrzése, népszerűsítése nem volt cél. 1979-ben ugyan megjelent róla egy színvonalas könyv Kathy Imre tollából, de elég szűk terjedelmi keretek között és Major Máté szerkesztői elvárásainak megfelelően. Medgyaszay életművének gondozása és hozzáférhetővé tétele vejének, Bartha Zoltán festőművésznek köszönhető, aki az építész egykori műteremházában saját erőből hozta létre a Medgyaszay Emlékmúzeumot, amely előzetes egyeztetéssel ma is látogatható a XI. Ménesi út 59/B alatt.
Forrás:
Az építészet mesterei – Medgyaszay István, válogatta és összeállította Potzner Ferenc, Holnap Kiadó, 2004
Kathy Imre: Medgyaszay István, Akadémiai Kiadó, 1979
Fábry Katalin, Vukov Katalin: Népi formakincs és modern szerkezetiség Medgyaszay István épületein
http://arch.et.bme.hu/arch_old/korabbi_folyam/28/28fabryv.html
Pesti Monika - Lechner Tudásközpont
fotó: Kis Ádám, Pesti Monika
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
