A Budapesti Műszaki Egyetem központi épületében október 22-én délutántól éjszakába nyúlóan nagygyűlés zajlott, több egyetem és főiskola, valamint a katonai tanintézetek egy részének küldöttei jelenlétében. A résztvevők az elengedhetetlenül szükséges változásokat követelések formájában pontokba szedték, illetve döntöttek arról is, hogy másnap a Bem téren – Bem József tábornok szobránál – rokonszenvtüntetést tartanak a lengyelországi eseményekkel kapcsolatban. Az eseményeket Horváth Miklós történész foglalta össze lapunk számára.
Az egyetemi ifjúság a válságos helyzet megoldása érdekében többek között szükségesnek látta a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) kongresszusának azonnali összehívását, a pártot vezető testületek újjáválasztását, Nagy Imre vezetésével új kormány alakítását, több párt részvételével megtartott általános és titkos nemzetgyűlési képviselői választást, valamint az ipari munkásság munkanormájának rendezését a létminimum megállapítása alapján és a munkásautonómia bevezetését az üzemekben. Ezen túlmenően követelték a beszolgáltatási rendszer felülvizsgálatát és az egyénileg gazdálkodó parasztság támogatását, az igazságtalanul elítélt politikai foglyok részére a teljes amnesztiát, a hátrányba kerültek rehabilitálását, Rákosi Mátyás szerepének kivizsgálását, a Szovjetunióban igazságtalanul elítélt és ott tartott magyarok hazahozatalát, a teljes vélemény- és sajtószabadság megvalósítását, a zsarnokság és az önkény jelképének számító Sztálin-szobor azonnali eltávolítását.
Külpolitikai téren a legfontosabb követelések közé tartozott a szovjet–magyar kereskedelmi szerződések felülvizsgálata az egyenjogúság alapján, valamint a békeszerződés értelmében az összes szovjet csapat kivonása Magyarországról. Elengedhetetlennek tartották az új, nemzeti jellegű címer, illetve katonai egyenruha bevezetését is. Válaszul a belügyminiszter betiltotta a felvonulást, és azzal fenyegetőzött, hogy ha kell, a tüntetést a fegyveres erők alkalmazásával akadályozza meg. Marosán György és Révai József az MDP Politikai Bizottsága ülésén nyíltan kimondták: „Ha kell, lövetni fogunk!”. Mások nem látták ilyen súlyosnak a helyzetet, és politikai megoldást javasoltak, ebben elsősorban Nagy Imre visszavételét jelölték meg. A középiskolásoknak szóló történelem-olvasókönyv szerint a tüntetés tervét az ellenzék vezetői sem fogadták osztatlan lelkesedéssel. Provokációtól tartottak. Attól, hogy Gerő Ernő, az MDP Központi Vezetőségének első titkára az ő nyakukba varrja a felelősséget, és esetleg letartóztatják őket. Éppen ezért a hozzájuk forduló ifjúsági vezetőket „a fegyelem és a rend megőrzésére” szólították fel.
Az Írószövetség, a Petőfi Kör és a diákok több delegációt küldtek a Központi Vezetőség székházába, hogy követeljék a betiltás visszavonását. Ennek ellenére 14 óra előtt pár perccel a Rádióban beolvasták a Belügyminisztérium közleményét, amely „új rendelkezésig” minden nyilvános felvonulást betiltott, de a felső vezetés határozatlanságát jól érzékelteti, hogy 25 perc múlva ezt a tilalmat visszavonták.
A diákok egyébként sem sokat törődtek a belügyminiszter tilalmával, sőt, a tilalom mozgósító erővé vált. A műegyetemisták zárt sorokban, néma menetben a Duna-parton vonultak a Bem térre, ahonnan később a Kossuth térre masírozó, egyre radikálisabb követeléseket skandáló tüntetők egy része a Dózsa György útra indult, hogy ledöntse a Sztálin-szobrot, a másik része pedig a Magyar Rádió épületéhez ment – köztük többen az egyetemi hallgatók, illetve a XI. kerület lakosai közül –, hogy beolvassa a tizenhat pontból álló követeléseket. A tüntetés átszakította a félelem gátjait. A reformista jelszavak is mind élesebbé váltak. „Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba!”; „Aki magyar velünk tart!”; „Ruszkik haza!” – skandálta a Parlament előtt a már kétszázezer főre duzzadt tömeg. Ezrek gyülekeztek Budapest más pontjain is.
A Rádió épületénél eldördülő, halálos áldozatokat is követelő sortűz hatása alól felocsúdó tömeg egy része elindult fegyvert keríteni, hogy erővel szerezzen érvényt követeléseinek, és védekezni tudjon az erőszakot alkalmazó hatalom, később a szovjet csapatok ellen.
A budai oldalon az október 23. és 28. közötti időszakban a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren és annak környékén alakult ki intenzívebb fegyveres küzdelem. A körtéren spontán szerveződő, állandóan változó összetételű csoport – egyes források szerint csoportok – tevékenysége október 24. és 26. között volt a legaktívabb.
A harcoló csoportok kapcsolatot tartottak a Műszaki Egyetemmel, a Bartók Béla úti és a Bercsényi úti diákszállóval, ahova a körtéri fegyveresek egy részét elszállásolták.
Pontos adatokkal még nem rendelkezünk arról, hogy a szovjet csapatok ellen végrehajtott akciók mikor történtek. A kutatások jelenlegi állása szerint komolyabb harcok október 23-án és 24-én, valamint november 4-én és 5-én voltak, amikor a szovjetek ezen a városrészen keresztül haladva próbálták megközelíteni a főváros belső kerületeit.
Összességében megállapítható, hogy a XI. kerületben – különböző periódusokban – a jellemzően önállóan működő fegyveres csoportok száma hét volt. A körtéri csoportoknak október 28-áig nem volt kapcsolatuk a más kerületekben tevékenykedő felkelő erőkkel. Az ebben a városrészben lezajlott fegyveres harc intenzitását – ezzel összefüggésben a csoportok, illetve a fegyveresek számát – elsősorban a kormányerők és főleg a szovjet csapatok tevékenysége határozta meg. A harcok következtében a kerületben 53 fő veszítette életét.
Fotó: fortepan.hu
