Az Újbuda babák évről évre közös gyerekzsúron ünneplik születésnapjukat a Tranzit Art Caféban. A gyerekek idén is kakaót és szörpöt, valamint sok nassolni valót kaptak. A kisfiúkat és kislányokat Hoffmann Tamás polgármester és Király Nóra alpolgármester köszöntötte, a hangulatot a közös ünneplés és a játékok fokozták. Újbudán évek óta – az országos trendekkel ellentétben – emelkedik a születések száma. Hoffmann Tamás szerint ez annak is köszönhető, hogy egyre többen költöznek a kerületbe, azaz Újbuda népessége folyamatosan növekszik. Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a családbarát politikára, amelynek a gyerekek és fiatalok mellett az idősek is élvezői. A városvezetés állandó programokkal és különféle rendezvényekkel igyekszik fenntartani a vidám, közösségi hangulatot. A polgármester kiemelte a Bikás-parki gyereknapot, a megújuló játszótereket, a közösségi terek építését, amelyek szerinte közelebb viszik egymáshoz a gyerekeket, a fiatalokat és az idősebb felnőtteket.
A kerületben élő ötgyermekes Király Nóra saját tapasztalatain keresztül szemléltette az önkormányzat családbarát politikáját, de kiemelte a nagyszülőktől kapott segítséget, amelynek köszönhetően családja minden tagja boldog.
A születésnapi zsúron mindenki jól érezte magát, az ajándékosztás után a Batyu Színház szórakoztatta a kicsiket. A társulat a "Hófehér és Rózsapiros" című bőröndös bábműsort adta elő.
T. K.