Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

Év végi ünnepség volt a tűzoltóknál

Újbuda   |   2017, december 5 - 11:30
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata minden évben elkülönít egy kisebb összeget a költségvetésből arra, hogy segítse a tűzoltók munkáját. Ennek köszönhetően idén ügyintézésre alkalmas gépkocsit és jutalmat is hozott az év vége a XI. kerületi katasztrófavédelem karácsonyfája alá.

Újbuda Önkormányzata jóvoltából vadonatúj, ötszemélyes gépjárművel gazdagodott a XI. kerületi Katasztrófavédelem járműparkja. Az új autó mellett három másik, korábban adományozott jármű is segíti tűzoltók munkáját a hivatali ügyek intézésében. Bene Krisztián, tűzoltószázados elmondta, az új kocsi az ellenőrzések, hatósági teendők intézésekor jön jól számukra. Hozzátette: az önkormányzat egyedülálló módon támogatja a katasztrófavédelem munkáját, amilyenre nem igen van máshol példa. Idén csaknem 20 millió forint segítséget kaptak a kerületi költségvetésből.

Hoffmann Tamás polgármester az autó átadásakor hangsúlyozta, hogy a katasztrófavédelem kiemelt feladatot lát el Újbudán. A tűzoltók munkája már-már felbecsülhetetlen, nekik köszönhetően alhatnak nyugodtan a helyiek és tudhatják, hogy a lánglovagok nemcsak a prevencióra helyeznek nagy hangsúlyt, hanem baj esetén azonnal a helyszínen is teremnek.

A gépkocsiátadón, a hagyományoknak megfelelően, a tűzoltók év végi jutalmát is kiosztották, majd tortával ünnepelték az év végét a katasztrófavédelem munkatársai.

T. K.