Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Az apák szerepe a családban

Újbuda   |   2018, február 28 - 10:06
Nyomtatóbarát változatSend by email

Ezzel a címmel indult hiánypótló sorozat a Családbarát Újbuda Program keretében. Az első rendezvénynek február 14-én a Villányi úti Konferencia Központ adott otthont. Az előadót, Böjte Csabát és a résztvevőket Molnár László alpolgármester köszöntötte.

Újbuda alpolgármestere üdvözölte a több ezer árváról gondoskodó ferences szerzetest, valamint beszélgetőtársait, a társadalmi felelősségvállalásáról ismert Bedő Imrét, a Férfiak Klubjának alapítóját, valamint Polus Enikő mentálhigiénés szakértőt. Molnár László megköszönte a Felelős Szülők Iskolájának, hogy létrehozta ezt a rendezvénysorozatot, amely a kerület több helyszínén, a téma legjobb szakértőinek segítségével igyekszik felhívni a figyelmet a családok évében az apák szerepének fontosságára.

Böjte Csaba testvért elkísérte három „gyermeke” is, akik a Szent Ferenc Alapítvány intézményeiben nevelkednek, ők rövid műsorral lepték meg a több száz érdeklődőt. Az előadó arra biztatta az apákat, hogy „merjenek az asztalfőre ülni”, azaz vállalják az apasággal járó feladatokat, örömöket, és töltsenek minél több időt gyermekeikkel. Saját életéből is megosztott pár momentumot, amelyek válaszokat adtak egyes neveléssel kapcsolatos kérdésekre. A ferences szerzetes nemcsak az apákhoz szólt, hanem arra is rávilágított, miként tudják a feleségek, az anyák elősegíteni, hogy a család hosszú időre megtarthassa egységét, és mindenki be tudja tölteni benne szerepét.

A programsorozat következő előadása március 1-jén lesz a B32 Galéria és Kultúrtérben, Apa mesél címmel. Az előadó Kádár Annamária meseterapeuta, aki Víg Balázs gyermekkönyvíróval beszélget majd.

(D. B. S.)