Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

A Műegyetem névadójára emlékeztek a BME-n

Újbuda   |   2018, március 9 - 14:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Koszorúzással emlékeztek József nádorra, a Műegyetem egykori mecénására és névadójára március 8-án. Az ünnepségen átadták a József Nádor-díjat, az Egyetemi BME ösztöndíjat, valamint a BME Sport ösztöndíjakat.

József nádor, aki a Habsburg-ház magyar, vagy nádori ágának megalapítója volt, tisztségét több mint ötven éven keresztül látta el. Hosszú politikai és közéleti tevékenységének köszönhetően rendkívüli népszerűségre tett szert a korabeli Magyarországon – fogalmazott Józsa János rektor a Műegyetem egykori névadójának szobránál tartott koszorúzási ünnepségén. Az akadémikus kiemelte, a Budára költözött, magyar nyelvet könnyen elsajátító politikus számos reformot szorgalmazott, de bőkezű támogatása révén hozzájárult a Nemzeti Múzeum, a Pesti Városi Német Színház és a Magyar Tudományos Akadémia megszületéséhez is. Hangsúlyozta: a főherceg egész életét végigkísérte a hazai műszaki képzés előrelendítéséért végzett áldozatos tevékenysége.

A történelem sokféle viszontagságát túlélve öröm, hogy a BME és a Habsburg-család kapcsolata jó ideje erős. Immár két évtizede a József Nádor Emlékérem a legmagasabb kitüntetésünk azoknak, akik életük munkásságával az egyetemért különlegesen sokat tettek, míg a József Nádor-díjban a köztársasági ösztöndíjat nyert hallgatók legjobbjai részesülnek – nyomatékosította az intézményvezető.

Ükapám hősiesen bátor ember volt, ám ez nem csupán a katonai erényeket jelenti: hűséges maradt elveihez akkor is, amikor ezért nem szerették – mondta Habsburg Mihály, felhívva a figyelmet arra, hogy a magyarokért mindenkor kiálló nádor itthon nagy népszerűségnek örvendett vidéken tett útjainak, helyismeretének és a közügyek iránti elkötelezettségének köszönhetően, a bécsi udvarban viszont sokan kritizálták és támadták. „Úgy kell ismerni az országot, mint a saját zsebeimet – idézte jeles családtagjának szavait, hozzátéve, hogy ükapja érdemei a mai, értékválságban szenvedő világban is iránymutatásul szolgálhatnak a politikusoknak, és más közszereplőknek.
A megemlékezésen Habsburg Mihály és Habsburg György a család, Józsa János rektor és Barta-Eke Gyula kancellár pedig az Műegyetem képviseletében helyezett el koszorút a BME központi épületének szobránál. Az ünnepségen átadták a József Nádor-díjat, az Egyetemi BME ösztöndíjat, valamint a BME Sport ösztöndíjakat.

forrás:bme.hu