„Pótolhatatlan veszteség”

Hogyan emlékszik vissza a Szomszédok sorozatra?

Amikor a szereplők 1987-ben beköltöztek a gazdagréti lakótelepre, olyan közösséggé formálódtak, amelynek tagjai az itt élő emberek mindennapi problémáival küzdöttek. A nézőknek nem okozott nehézséget, hogy magukhoz közel állónak érezzék a képernyőn megjelenő karaktereket és helyzeteket. A sorozat sikere ennek köszönhető, és mindenekelőtt Horváth Ádám rendezőnek, akinek a hiánya pótolhatatlan veszteség.

Milyen volt együtt dolgozni Horváth Ádámmal?

Fantasztikus ember volt, az ő karizmatikus személyisége fogta össze a társaságot, így a forgatás tizenhárom éve alatt békében, szeretettel, megértéssel dolgoztunk együtt. Amikor befejeződött a sorozat, nem szakadt meg a kapcsolat közöttünk. A barátság megmaradt, és gyakran összejártunk. Isteni ajándék, hogy ilyen nagyszerű kort élt meg, és velünk lehetett. Horváth Ádám halálával a magyar televíziózás kiemelkedő alakja távozott közülünk, személyében nagy egyéniséget veszítettünk el.

Két éve ön és több szereplő is kilátogatott Gazdagrétre, a sorozat indulásának harmincadik évfordulóján tartott Szomszédok ünnepére. Ilyen fogadtatásra számított?

Meghatott, hogy ennyire sokan eljöttek, nagyon jóleső érzés, hogy nem felejtettek el minket, és ma is népszerű a Szomszédok. Amikor megérkeztünk Gazdagrétre, olyan volt, mint ha hazatértünk volna. Éveken keresztül forgattunk a lakótelepen, amely meghatározta a sorozatot, de a sorozat is egyre inkább része lett a lakótelep életének. A népszerűségnek köszönhetően pedig az ország életének is. A nézők büszkék voltak rá, én pedig büszke vagyok arra, hogy nemcsak a budapestieket tudtuk megszólítani, hanem a szélesebb közönséget is, és meg tudtuk mutatni azokat a problémákat, amelyek foglalkoztatták őket.

(Újbuda)