Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

ELTE-ÚJBUDA Innovációs Nap

Újbuda   |   2019, október 3 - 13:45
Nyomtatóbarát változatSend by email

Startup kiállítást és konferenciát rendezett az ELTE Innovációs Központja október 3-án Újbuda Önkormányzatával együttműködve. Az eseményt Molnár László alpolgármester és Darázs Lénárd, az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános rektorhelyettese nyitotta meg.

Átadták az ELTE Innovatív Kutatója díjat, valamint bemutatkoztak a Hallgatói Ötletpályázat nyertesei is az ELTE innovációs napján. Az idén tizenkettedik alkalommal megrendezett konferencia és kiállítás célja az egyetemen keletkezett tudás ipari- és társadalmi hasznosításának ösztönzése, az hallgatók, oktatók, kutatók vállalati kapcsolatainak erősítése, valamint az innovációt érintő finanszírozási lehetőségek ismertetése volt.

Idén nagyobb hangsúlyt kaptak a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatások, innovációk. Szertics Gergely, a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció szakmai vezetője és Buza Krisztián, az ELTE Mesterséges Intelligencia Tanszék vezetője ismertette a technológia fejlődésével kapcsolatos lehetőséget. A programon számos, az innovációt támogató szervezet is bemutatkozott, és Molnár László alpolgármester is beszélt Újbuda innovatív projektjeiről. A délután szekcióban az Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyarország „Vágj bele! Kezdj vállalkozni!” előadás-sorozatát ismertették az Attrecto Zrt. és a Rollbar képviselő, majd a diákok kerekasztal-beszélgetésen kaptak választ kérdéseikre, a startup kiállításon pedig Újbuda Önkormányzata is bemutatta innovációs projektjeit, köztük a New Generation Skills programot.

D. B. S.