A világhírű Afrika-kutató 125 esztendeje született az Almásy családnak abból az ágából, mely nem volt jogosult a grófi címre. A bátyja nevén volt a borostyánkői, vastag kőfallal körbevett vár, ahol világra jött, és amely azt sugallta a külvilág felé, hogy elegáns nemesek lakják. Kalandvágyó, szárnyaló képzeletű fiatalember volt, a száguldás megszállottja. Már gyerekként is annyira sietett mindig, hogy egy alkalommal sikerült az iskola igazgatóját is elgázolnia biciklijével, emiatt eltanácsolták az intézményből. Tizennégy éves volt, amikor egy újságcikk alapján barkácsolt magának egy vitorlázó repülőt, amellyel aztán sikeresen lezuhant egy kőbányába. Még ez a bordatörésekkel és zúzódásokkal járó baleset sem szegte kedvét, hogy belevesse magát a repülés rejtelmeibe. Tizenhat esztendősen már motoros gépet vezetett, és amint lehetősége adódott rá, vásárolt is egyet. Az I. világháborúban a Monarchia légierejének önkéntes pilótája lett, az olasz és az orosz fronton vetették be felderítőként. A veszélyes missziókat sikerrel teljesítette, így hadnagyi kinevezésig jutott. Kiállt a trónfosztott uralkodó, IV. Károly mellett, puccskísérleteit is támogatta, de elfogadta, hogy a kísérlet megbukott. Később az sem jelentett neki gondot, ha történetesen Horthy Jenővel, azaz a kormányzó, Horthy Miklós testvérével kellett vadásznia.
Több országban is tanult, de az Angliában töltött évek voltak leginkább hatással rá. Anyanyelvi szinten sajátította el a nyelvet, rengeteg hasznos kapcsolatot épített ki, ott döntötte el azt is, hogy Afrikába megy, feltérképezni a Szahara addig még nem ismert részeit. A háború után teljesült is az álma a Steyr révén: az osztrák cég ebben az időszakban állt át fegyverről automobil gyártására, és kellett nekik egy reklámarc. Almásy remek képviselőjük lett, több mint háromezer kilométert autózott Afrikában, végül Egyiptomban táborozott le, ahol az uralkodóház több tagjával is bizalmas kapcsolatot alakított ki. Megnyitotta az ország első pilótaiskoláját, és számos expedíciót folytatott a sivatagban. Legjelentősebb eredménye az volt, hogy egyik szaharai útja során rátalált azokra a régészeti jelentőségű barlangrajzokra, amelyek úszó embereket, pálmafákat, struccokat, teheneket és zsiráfokat ábrázoltak, azt bizonyítva, hogy a kietlen szárazság birodalma egykor vízben gazdag élőhely lehetett. Almásy tudósított először az Egyiptom és Észak-Szudán vidékén lévő magyarab településekről is, amelyek lakói azt állították, olyan magyarok leszármazottai, akiket a 16. században, Szulejmán szultán uralkodása idején hurcoltak el Magyarországról, és telepítettek le Dél-Egyiptomba.
A II. világháború aztán véget vetett ennek az idilli életnek. Magyar állampolgárként el kellett hagynia a brit fennhatóság alatt álló Egyiptomot, Líbiában pedig az olaszok nem látták szívesen, mert azt feltételezték róla, hogy brit kém. A németek viszont tárt karokkal fogadták, olyannyira, hogy egy Wehrmacht-alakulat tisztjeként több felderítő akcióban vett részt. A leghíresebb bevetése egy lehetetlennek tűnő küldetés volt: Rommel tábornok parancsára hírszerzőket kellett csempésznie a Szaharán keresztül a brit vonalak mögé. A sikeres műveletet vaskereszttel jutalmazták, és őrnaggyá léptették elő. De nem volt a nácik híve. Amikor visszaköltözött Budapestre, már a Szálasi-kormány volt hatalmon, a nyilasok pedig vadásztak a zsidókra. Almásy a Bartók Béla úti lakásán rejtegetett üldözötteket, köztük Fuchs Jenő olimpiai bajnok fiát is. Egyik alkalommal, amikor nyilas osztag dörömbölt a lakása ajtaján, hogy zsidókat keressen, felöltötte német egyenruháját, feltűzte vaskeresztjét, és erélyes tiltakozások közepette küldte el őket. Ennek ellenére 1945 után, a már kommunista irányítás alatt álló rendőrség letartóztatta, és háborús, illetve népellenes bűntettek vádjával népbíróság elé állította. A legfőbb bizonyíték ellene a saját, Rommel seregénél Líbiában című könyve volt, melyben leplezetlen büszkeséggel ecsetelte, miként juttatta be a kémeket Egyiptomba. Hiúsága csaknem végzetesnek bizonyult, a haláltól a híres orientalista, Germanus Gyula tanúvallomása mentette meg. 1947-ben azonban ismét letartóztatták, és csak az egyiptomi király közbenjárására szüntették meg a vele szembe indított eljárást. Kiszabadulása után Kairóba utazott, és a város Zamalek negyedében telepedett le végleg. 1951-ben amőbás vérhast diagnosztizáltak nála, amely végzetesnek bizonyult, 1951. március 22-én hunyt el.
|
Almásyról sokáig úgy tartották, hogy egyetlen igaz szerelme a sivatag volt. A film megjelenése után a kölni Afrika-kutató Intézetben előkerült publikálatlan magánlevelei tanúsága szerint Almásynak igenis voltak intim kapcsolatai, szerelmi viszonyt folytatott többek között egy Hans Entholt nevű fiatal német katonával és egy egyiptomi herceggel is. |
K. A.
|
|
|
