Az irodapark első, 25 ezer négyzetméter bérbeadható területtel rendelkező részét, amelynek beruházási értéke 120 millió euró volt, a társaság 2019 végén adta át a bérlőknek. Most a projekt második, egyben végső ütemét készítik elő, megvalósításával több mint 65 ezer négyzetméternyi bérirodával bővül a fővárosi irodapiac.
Az Etele Plázáról, Buda legnagyobb bevásárló- és szórakoztatóközpontjáról megjegyezték, a projekt építési munkálatainak befejezése az év végére várható. Az 55 ezer négyzetméter bérbeadható területű pláza 180 üzlethelyiségében divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások széles köre, valamint közel 1300 parkolóhely várja majd a látogatókat.
A Futureal-csoport tapasztalatai szerint az építőiparban is érezhetőek a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásai, példaként az ellátási láncok szakadozását és a külföldi építőipari munkások hazautazását említették. A társaság piaci igényekre reagálva indította el Stay Safe kezdeményezését, így a jövőben az irodaprojektjeikben új egészségvédelmi előírásokat, illetve formabontó technológiai megoldásokat alkalmaznak. MTI/Újbuda