• A hajléktalanokkal hivatásszerűen foglalkozók is tapasztalják, vagy csak mi, járókelők, hogy mintha az elmúlt hónapokban sokkal több volna az otthontalan a közterületeken egész Budapesten és itt, Újbudán is?
Egyáltalán nem. Sőt. A mi adataink szerint az elmúlt években folyamatosan csökkent a hajléktalanok száma a fővárosban, de főleg itt, a kerületben. Ma már 40 százalékkal is kevesebben vannak, mint mondjuk három éve.
• Akkor megcsal minket a szemünk. Mitől lettek kevesebben? Hova kerültek?
Dicsekedhetnék is. A mi munkánk eredménye sokban hozzájárult ehhez. Nagyon jó az úgynevezett elhelyezési arányunk. Vagyis az utcai szolgálatunk sokuknak talál helyet, ahol az éjszakákat tölthetik.
• Hol például?
A kerületben elég szerencsés helyzetben vagyunk e tekintetben. Nekünk is van itt éjjeli menedékhelyünk, jó a kapcsolatunk a Menedékház Alapítvánnyal, a Fiatalok Önsegítő Egyesületével vagy a baptisták működtette szállásokkal.
• Így már értem. Nem kell az utcán élniük, már az is nagy eredmény, ha valaki egy hajléktalanszállón éjszakázhat. De azért állandó, igazi lakáshoz nem jutnak...
Legtöbbször így van. Az utcai gondozószolgálatnak az a feladata, hogy abban segítsen, a hajléktalannak ne az utcán kelljen éjszakáznia.
• Most sokaknak kell? Nincs elég hely, vagy nem találják meg, hova mehetnének? Mert elég végigmenni a Móricz Zsigmond körtéren vagy a Bertalan Lajos utca sarkánál, és látjuk, hányan szorultak oda.
Ezek inkább olyan helyek, ahol a nappaljaikat töltik a hajléktalanok. Akik szállón élnek, azoknak egy része dolgozik, vagy olyan nappali melegedőbe húzódik, mint a miénk, ahol most beszélgetünk. Itt tud tisztálkodni, ügyeket intézni, internetezni. És nyilván mindig maradnak, akik közterületeken ütik el az időt. Aki éjszakai szálláshoz akar jutni, az a mi segítségünkkel tud helyet találni magának.
• Hányan lehetnek a XI. kerületben, akik mégis közterületen töltik az éjszakát?
Százan talán.
• Azt mondja, kevesebben kénytelenek az utcán élni, mint korábban. Viszont az utcán járva mégsem tűnik jobbnak a helyzet.
Mert látványos az a néhány ember, aki kint marad. Mi azokon tudunk segíteni, akik együttműködők. Ha körbenéz, kik vannak most itt, ebben a nappali melegedőben, nem mondja meg, hogy hajléktalanok. Tiszta ruhában, rendesen felöltözve, megmosakodva élnek. Ha szembetalálkoznak az utcán, legfeljebb annyit gondol róla, hogy egy szegényebb ember. Ám akik a parkokban fekszenek, azok sokkal feltűnőbbek.
• Az a száz ember, aki kint éjszakázik, azért marad ott, mert nem találja meg az ellátórendszer, vagy mert nem akar bejönni egy ilyen helyre? Vagy olyan is akad, aki annyira antiszociális, hogy be sem fogadnák?
A kerületben két utcai gondozószolgálatunk működik, amelynek az a feladata, hogy megkeresse azokat, akik az utcára kerültek. Lehet, hogy valakit nem találunk meg azonnal, de egy-két héten belül biztosan fel tudjuk mindenkivel venni a kapcsolatot. Nem hiszem, hogy volna olyan, aki azért alszik az utcán, mert nem talál ránk. Tudják, hogy itt vagyunk a kerületben. Akik kint maradnak, azok a saját akaratukból teszik ezt, nem kívánnak behúzódni sehová sem.
• Ha hajléktalanokkal beszélgetek, azt szokták mondani: azért nem megyek be szállóra, mert sokan vannak, rossz a levegő, lopnak. Nem mehetek a párommal. Van egy kutyám, azt nem engedik be. És ez sok szempontból érthető is.
Csakhogy ezek nem problémák már. Itt mindenki kap zárható szekrényt, tehát a lopás dolog megoldva. Kutya? Sokszor hallottuk. Erre vettünk egy kutyakennelt. Párok? Ez a szálló régen csak férfiszálló volt, most már hozhatja a párját is. Sokan vannak? Ez egy 15 fős éjszakai szálló, az azért nem olyan túl sok. Szóval, ha valaki ezeket sorolja annak okán, miért nem jön be, csak kifogásokat keres.
• Ha valaki nem akar bemenni szállásra, mit lehet vele csinálni? A közterület mégsem arra való, hogy ott lakjanak. Volt egy pillanat, amikor azt mondták, rendőri erővel megoldható ez az ügy. De kiderült, ez sem jó. Mi a jó akkor? Mert az utcán élni annak sem öröm, aki ott marad...
Azt láttuk, hogy hatósági erővel ezt nem lehet megoldani. Mi a szép szóban hiszünk. Rábeszéléssel általában lehet eredményt elérni. Persze nem mindig és mindenkinél. De el kell fogadnunk, hogy a hajléktalan is dönthet a saját sorsáról. És ha tizedszerre is azt mondja, az utcán akar maradni, ott marad. Persze lehet, hogy tizenegyedszerre meggondolja magát.
• Mert jön a tél.
Lehet. És akivel akkor kapcsolatba kerülünk, a kontaktus megmarad tavaszra is.
• Kiből lesz hajléktalan?
Bárkiből. Válás, szenvedélyek, alkohol, drog, szerencsejáték. Összeférhetetlen személyiség, családi kapcsolatok felbomlása. Ezer okot tudnék sorolni. Bekerülni könnyű. Ám kikerülni sokkal, de sokkal nehezebb. Általában a legtöbb, amit elérhetünk, hogy úgynevezett átmeneti szállóba kerüljön valaki. Ahol fizet, és olyasmi körülmények között élhet, mint mondjuk egy kollégiumban. De továbbjutni innen nagyon nehéz. Bérlakás alig van, albérletet megfizetni hajléktalanlét után, szinte lehetetlen.
• Honnan kerülnek ide, Újbudára a hajléktalanok?
Döntő többségük valahogy kötődik a kerülethez. Az otthontalanok is ragaszkodnak ahhoz a környékhez, ahol kapcsolataik vannak, ahol felnőttek, iskolába jártak. Akik itt élnek hajléktalanként, nagyrészt idevalósiak.
• Munka?
Fél évvel ezelőttig könnyű volt. A járvány óta elég reménytelen megfelelő munkát találni. Egy álláshirdetésre negyvenszeres a túljelentkezés.
• Járványveszély idején mennyire tudnak segíteni, hogy vigyázhassanak magukra és egymásra a fedél nélkül maradók?
Nagyon féltünk tavasszal, hogy a hajléktalanok között könnyen terjed majd a vírus. Zárt terekben sokan vannak együtt, gyakran rossz egészségügyi állapotban. És örömmel tapasztaltuk, hogy a mi rendszerünkben Budapesten egyetlenegy megbetegedés történt.
• Szerencse?
Nem. Sokat tettünk érte, szigorú rendszabályokat vezettünk be. Távolságtartás, fertőtlenítés. Vagy éppen nem engedtük ki az itt éjszakázókat. Aki kiment, már nem jöhetett vissza. Kaptak enni, inni, még bort is.
• Bort?
Ha valakinek valami függősége van, akkor kiszökik, hogy hozzájusson mondjuk az adagjához. Mindenki jobban jár, ő is, mi is, a társadalom is, ha itt marad. Nagyon figyeltünk, és bíztunk az itt élők együttműködésében. Így sikerült.
D. J.
