Az elmúlt napokban sokan kívántak egymásnak boldog új évet, de az idei köszöntők általában arról szóltak, hogy a 2021-es esztendő csak jobb lehet, mint a 2020-as volt. Egy éve ilyenkor még a megszokott mederben folyt az életünk, mígnem a hírekben egyre gyakrabban hangzott el egy távoli kínai város, Vuhan neve. Néhány hét múlva a tudósítások már Olaszországról szóltak, majd nemsokára idehaza is gyökeresen megváltozott minden. Az utcák elnéptelenedtek, bezártak az iskolák, óvodák, és aki csak tehette, otthonról dolgozott. Nyáron kicsit fellélegezhettünk, de év végére a helyzet megint súlyosbodott.
Ilyen körülmények között kezdtünk neki a kerület 2021. évi költségvetésének tervezéséhez. Az már az önkormányzatokat érintő évközi elvonásokból, megszorításokból is látszott, hogy nem lesz könnyű esztendő a 2021-es sem. A tervezés olyan volt, mint a balladai Déva várának építése: „Amit raktak délig, leomlott estére, / Amit estig raktak, leomlott reggelre”. Amit terveztünk reggel, azt délre felülírta egy újabb kormányzati elvonás, amit terveztünk estig, azt elvitte a négyszeresére emelt „szolidaritási” hozzájárulás, másnap reggelre pedig újabb, az önkormányzatokat ellehetetlenítő törvénymódosítások jelentek meg.
2021 gazdaságilag valószínűleg a helyhatóságok eddigi legnehezebb éve lesz, de talán még győzhet a józan ész, a kormányzat változtat politikáján, és nem lehetetleníti el teljesen az önkormányzatokat.
Év elejére azért jöttek jó hírek is: elkészültek a vakcinák, világszerte megkezdődtek az oltások. Amint számomra elérhető lesz, én is kérni fogom az oltást, mert hiszem, hogy ezzel tudjuk legyőzni a vírust.