Élet a vicusban, avagy... – Rómaiak Albertfalván

A mai Budapest budai oldala egykor Pannonia provincia része volt. A Dunától nyugatra fekvő területet több szakaszban hódította meg a Római Birodalom, a folyó vonaláig Augustus császár uralkodása alatt jutottak. A Caesar halálát követő polgárháború után Augustus a birodalom békéjének helyreállítását hangsúlyozta, míg a közvélemény inkább a hódítások felelevenítését várta tőle. A reális lehetőségeket számba véve, a császár köztes megoldást választott: a határokat természetes védvonalakig igyekezett kitolni, ezek összességét nevezték limesnek. E törekvés nyomán szállták meg az i. sz. 1. század elején és csatolták a birodalomhoz Pannonia provinciát, amely nagyjából a mai Dunántúl területét fedte le (déli határa a Száván túlra nyúlt). A Duna mentén erősségeket, megfigyelő pontokat, illetve katonai táborokat építettek, a légiókat, segédcsapatokat pedig hamar követték a civilek. A veterán harcosok is sokszor itt telepedtek le.

A provinciában több katonai tábort, illetve védett települést (latinul vicus) hoztak létre a rómaiak, ezek egyike volt a 70 körül megépített albertfalvai segédcsapattábor, ahol utoljára 2008-ban Beszédes József, korábban Nagy Tibor vezetésével folytak régészeti feltárások. Maga a tábor a mai Savoya Parktól északkeletre, a Mezőkövesd utca, a Hunyadi János út és a Duna által közrefogott területen feküdt. Először egy 166×190 méter kiterjedésű, kettős védő-árokkal határolt, palánkszerkezetű erőd volt, amelyet a ’90-es évek elején égettek föl a Dunától keletre élő szarmaták. A tábort helyreállították, majd a 2. század derekán egy nagyobb kiterjedésű kőerődöt építettek ott: mérete 186×210 méter volt, és szintén két árok határolta. Ennek a kőtábornak a főbb építményeit (parancsnoki épület, principia, táborkapuk) tárta fel Nagy Tibor korábbi ásatásai során. A markomann háborúk alatt megrongálódott erődöt még újjáépítették a 2. század vége felé, de a 259–260-ban bekövetkezett szarmata betörést követően már nem történt helyreállítás, a tábor katonai funkciója megszűnt.

Az északi táborkapu újbóli feltárása során bizonyítást nyert, hogy a kaputornyok egyidőben létesültek az erődfallal. A keleti kaputorony jobb állapotban maradt meg; megfigyelhető a toronybelső öntött padlójú járószintje és a torony falának kváderkövekből rakott felmenő része is. A feltárás során az újdonság erejével hatott, hogy a kőtábornál a várt két védőárok helyett négy került elő, tehát a korábbiakkal ellentétben nem négy, hanem összesen hat védőárok volt az albertfalvai tábornál. Ebből kettő bizonyosan a palánkos periódushoz, négy pedig a kőtáborhoz tartozott. Jelentősebb leletanyag csak a kőtábor belső árkából került a felszínre; a keltezési szempontból fontos, az i. sz. 3. század elejéről való rheinzaberni sigillatatöredékeken kívül az erődfal tetejéről leomlott pártakövek és nagyobb kőgolyók érdemelnek említést.

Ugyancsak új adat a korábbihoz képest, hogy a kőperióduson belül két, időben egymást követő erődfal mutatható ki. A korábbi, a 2. század derekán emelt erődfalat valamilyen okból alapjáig kiszedték, és ettől 1,2 méterrel kijjebb, részben a palánktábor külső árkának a szélére húztak fel egy új kőfalat, amely az erőd pusztulásáig fennállt. A feltárás során viszonylag szerény leletanyag került elő, közülük a palánktábor külső árkának betöltésében talált, plasztikus fejjel ellátott, ezüstözött bronz lószerszámveret érdemel kiemelt figyelmet. Ez a kis lelet egyben azt is megerősíti, hogy a korai palánktáborban lovascsapat vagy legalábbis lovassággal is rendelkező egység állomásozott – olvasható Beszédes József Az albertfalvi római tábor és település kutatásának eredményei Nagy Tibor tevékenysége után című publikációjában, amely a Budapest régiségei XLIV/2011 kiadványban jelent meg.

Élet a vicusban

Az albertfalvai római katonai tábor és település romjait 1940-ben találták meg. Bár a több évtizedig tartó ásatások során számos lelet került elő, feltehetően még rengeteg titkot rejt a terület. Mindenesetre a meglévő ismeretek alapján is lehet következtetni az egykor itt állomásozó katonák és családjaik mindennapjaira. Erről kérdeztük Beszédes József ásatásvezető égészt.

Azt mindenki tudja, hogy a mai Budapest térségében Aquincum volt a római csapatok fő bázisa. Ahhoz viszonyítva mennyire volt nagy az albertfalvai tábor?

Aquincummal összevetve jelentősek voltak a különbségek. Míg Albertfalva segédcsapattábor volt néhány száz fős lovas katonasággal, addig Aquincumban légiótábor állt, 6000 fős nehézgyalogsággal. Az albertfalvai tábor mellett kialakult településen, a vicusban nagyjából kétezren élhettek, Aquincumot fénykorában 15–20 ezren lakhatták. Utóbbi ráadásul kiegészült egy további településrésszel, a polgárvárossal, ami a légiótábortól és a mellette kialakult katonavárostól északra helyezkedett el.

A katonákon kívül kik éltek az albertfalvai vicusban?

A katonaságot mindig követték a „civilek”: iparosok, kereskedők, új életlehetőséget keresők és természetesen a katonák családjai. A harcosok sokszor veteránként itt kaptak földet, letelepedtek. Az ásatások során találtunk oltárokat, malomkövet, kovácsműhelyben használatos szerszámokat, saját készítésű és import edényeket, üvegpoharat, női hajtűt, ékszereket, övcsatokat, illetve a kor viseletére jellemző fibulát is. Ez egy olyan ruhakapocs, amellyel általában a köpenyt vagy más felsőruhát tűzték össze a vállon.

Közel kétszáz esztendeig maradt fenn a tábor. Változott ez idő alatt bármi is az ott lakók életében?

Eleinte félig földbe mélyített, náddal és fával fedett kunyhókban éltek, amelyek többször leégtek, így a 2. században már biztonságosabb, erősebb kőházakat húztak fel. A katonai tábor maga is több átépítésen ment keresztül, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a korai, fakonstrukciós tábort a 2. században kőtábor váltotta föl. A kő katonai tábor nagyobb védelmet jelentett a túlparti szarmaták támadásaival szemben is. Érdekesség még, hogy bár bizonyos értelemben sok energiát fektettek a korszerű élettér kialakításába, a vízellátást nem vezetéken keresztül oldották meg, hanem kutakkal.

Mennyire lehetett ezekből az adatokból, leletekből teljes, átfogó korrajzot felállítani?

Bizonyos területeken még elég hiányosak az információink. Nem tudjuk például, hogy hogyan nevezték a tábort. Ennek elsősorban az az oka, hogy csupán az i. sz. 3. század végétől maradtak fent olyan ókori írott források, térképek, amelyek a limes menti táborhelyeket felsorolják, és ekkor az albertfalvai tábor már nem létezett. Abban viszont még bízhatunk, hogy későbbi feltárásokon előkerül olyan építési felirat vagy oltárkő, amely az albertfalvai tábor és településének római nevét megörökítette. Érdekesség, hogy az ásatások során csak szórványosan találtunk egy-egy sírt, ami azt jelenti, hogy a nagyobb temetők a mai napig nincsenek feltárva. Ismerve a római kori szokásokat, feltehetően a limesút mellett van ilyen a közelben, a Duna-parton. Ám ennek a felfedezésére még várnunk kell.

Van rá esély, hogy megtalálják?

Van. Bár fontosabb kérdés az, hogy mikor. Albertfalva és környéke valószínűleg még rengeteg kincset tartogat a jövőnek, ám ezek megtalálása elsősorban a szerencsén és a befektetői szándékon múlik. Régészeti felfedezések általában egy-egy nagyobb beruházáshoz kapcsolódnak, amikor egy területet előkészítenek az építkezéshez, és megkezdődnek a talajmunkálatok. A Hunyadi János út környéke az elmúlt évtizedekben elsősorban iparterület volt, egy esetleges arculati váltás, tulajdonoscsere vagy rehabilitáció során további leletek is előkerülhetnek a múltból.

K. A.