Vízilabda BL - Grúziai rajt szeptember elején az OSC-vel
A férfi vízilabdacsapatok nemzetközi sorozatai közül szeptember elején rajtol el a Bajnokok Ligája az első selejtezőkörrel, amelynek magyar szereplője az OSC lesz.
A férfi vízilabdacsapatok nemzetközi sorozatai közül szeptember elején rajtol el a Bajnokok Ligája az első selejtezőkörrel, amelynek magyar szereplője az OSC lesz.
A magyar férfi vízilabda-válogatott aranyérmet nyert a dél-koreai Kvangdzsuban rendezett Universiade keddi zárónapján.
Az eddigi 14 helyett 16 csapattal indul ősszel az E.ON férfi ob I. Az élvonal létszámemeléséről kedden döntött a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége, elfogadva a liga javaslatát.
Elsőként az A Híd-OSC-Újbuda csapata jutott a férfi vízilabda ob I fináléjába: a fővárosi együttes szerda este a címvédő Eger otthonában diadalmaskodott egy góllal, így 2-0-s összesítéssel megnyerte a párharcot. A Szolnok is magabiztosan nyert a Fradi ellen, már csak a bronzpárharc és a döntő van hátra.
Decker Ádám lendületes, sugárzóan vidám és határozott egyéniség. 203 centijével és mosolyával a legnagyobb tömegből is kitűnik. Nyugodt magabiztossággal veszi az akadályokat, pedig a sikerekhez vezető út biztosan tartogatott számtalan kihívást.
Bátori Bence, az OSC válogatott játékosa vezeti a góllövőlistát, és hogy a fiatal játékos a jelen egyik leggólerősebb játékosa, azt mutatja, tavaly és tavalyelőtt is a dobogón végzett a mesterlövészek között. A vizipolo.hu erről a tudományáról faggatta.
A bajnokság 19. fordulójában két remek formában lévő csapat találkozott a Kondorosi úton. Az OSC gólgazdag mérkőzésen biztosan győzött, amikor kellett, beleerősített a hazai csapat.
A második helyen álló OSC rendkívül szoros csatában, 5-4-re nyert szombaton a címvédő, harmadik Eger otthonában a férfi vízilabda ob I 18. fordulójának rangadóján.
Az OSC 12 góllal nyert a Debrecen ellen a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján. Az első negyedben még tartotta magát a cívisvárosi együttes, majd a következőben már nem volt esélyük.
Véget ért az A-HÍD-OSC-Újbuda vízilabdacsapat december elején indított jótékonysági akciója, amelynek keretében a Kossuth Lajos Gyermekotthon lakóinak gyűjtöttek játékokat. Az elmúlt hetek felajánlásait december 22-én adták át a gyerekeknek.