Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Universiade - Aranyérmes a férfi vízilabda-válogatott

Újbuda   |   2015, július 14 - 13:09
Nyomtatóbarát változatSend by email

A magyar férfi vízilabda-válogatott aranyérmet nyert a dél-koreai Kvangdzsuban rendezett Universiade keddi zárónapján.

A viadal honlapjának beszámolója szerint Vincze Balázs címvédő együttese a fináléban ötméteresekkel győzött az olasz csapat ellen úgy, hogy a második negyed végén négy, a nagyszünetben pedig még háromgólos hátrányban volt.
- Nagyon örülök, borzasztó nehéz volt, 0-4-nél eléggé kilátástalan volt a helyzetünk. Nyilvánvaló volt, hogy a védekezést meg kell erősítenünk, feljavult támadójáték nélkül pedig esélytelenek vagyunk - idézte a vlv.hu honlap Vincze Balázst. A szakember hozzátette, ezt követően szépen jött fel az együttes, a lövések "megteltek" energiával. - A végjáték eszméletlen volt, az utolsó negyedben azt hiszem, öt vagy hat emberhátrányt kaptunk és mindösszesen egy emberelőnyt, amit időkérés után be is tudtunk lőni, eléggé nehezen tudtuk akár a döntetlent is megtartani. Kis híján így is sikerült a rendes játékidőben lezárni a meccset, de ez így is szép és jó - mondta a tréner.
A kapus Bisztritsányi Dávid, az együttes kapitánya - aki egyben az OSC A-Híd Újbuda játékosa is - úgy fogalmazott, a csapat a pokolból a mennybe jutott: - Csapatként másztunk ki ebből a mélységből, amihez Botond kellett (Barabás Botond, a cserekapus). Őt szeretném kiemelni, az ő teljesítményét, mert gyakorlatilag ő nyerte meg nekünk a meccset – mondta.

A magyar küldöttség így két arany- és három bronzéremmel zárta az Universiadét.
Eredmény:
férfi vízilabda, döntő: Magyarország-Olaszország 14-13 (0-1, 1-3, 4-1, 2-2) - ötméteresekkel: 7:6
magyar gólszerzők: Bátori, Kovács G. 3-3, Illés, Halek, Sedlmayer 2-2, Jansik Sz., Chilkó

mti

Universiade - Aranyérmes a férfi vízilabda-válogatott

Fotó: www.vlv.hu