Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 6. vasárnap, Miklós

adózás

NAV: év végéig rendezheti tartozását, aki katás akar maradni  

Nem választhatja tovább a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) az a kisvállalkozó, aki az évet 100 ezer forintot meghaladó adóhátralékkal zárja; az év végéig azonban még rendezhetik adótartozásukat a katások - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

NAV: decemberben kell dönteni az eváról  

Akik jövőre új bejelentkezőként kívánnak az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá tartozni, december 1. és 20. között nyilatkozhatnak erről az adóhatóságnak, akik már idén is így adóztak, azoknak nincs tennivalójuk - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Újonnan alakult cégeket vizsgál a NAV  

Minden tízedik új céget megvizsgálnak, külön figyelnek azokra a vállalkozásokra, amelyek úgy helyezik át székhelyüket, hogy közben a tevékenységüket ugyanott folytatják.

Február 15-ig választható az egyszerűsített bevallás  

Az egyszerűsített bevallást az 1553NY nyomtatványon kérhetik az adóhatóságtól azok, akik valamilyen okból lemaradtak a bevallási nyilatkozatról, ám szeretnék az adóhatóság közreműködését kérni személyi jövedelemadó (szja) bevallásuk elkészítéséhez és megfelelnek a feltételeknek. Erre február 15-ig van lehetőségük.

Az szja-bevallás legegyszerűbb módja az új bevallási nyilatkozat  

A személyi jövedelemadó (szja) bevallásának legegyszerűbb módja, ha a munkavállaló felhatalmazza az adóhatóságot a bevallás elkészítésére a február elsejéig benyújtható új bevallási nyilatkozat kitöltésével - hívta fel a figyelmet Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkár.

Hóvégéig választható a bevallási nyilatkozat  

Január végéig azok dönthetnek a bevallási nyilatkozat mellett, akik 2015-ben kizárólag a munkáltatótól szereztek jövedelmet, kedvezményt nem érvényesítettek és nem is tudnak, nem tesznek önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot. Helyettük az adóhatóság készíti el a személyijövedelemadó-bevallást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.

Mindig adóköteles a lakáskiadás  

Minden esetben adózni kell a lakáskiadás után, függetlenül attól, hogy hosszabb időre vagy néhány vendégéjszakára adja bérbe az ingatlant a tulajdonos, az adózás módja viszont eltér - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Forgalomszámlálással is ellenőriz a NAV  

Július elején indult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári ellenőrzéssorozata: főként a turisták által gyakran látogatott helyeken és a tömegeket vonzó rendezvényeken lehet számítani adóellenőrökre és pénzügyőrökre. A megszokott próbavásárláson túl a revizorok forgalmat is számolnak a kockázatos adózóknál.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Több a fertőzött, mint hisszük - Interjú Pusztai Erzsébettel

A járvány elleni védekezés állami feladat, de nekünk is mindent meg kell tennünk, hogy megóvjuk magunkat - állítja dr. Pusztai Erzsébet infektológus, volt egészségügyi államtitkár. - Azaz maszk, távolságtartás, kézfertőtlenítés. Hozzátette, fontos lenne, hogy a jatóságok képesek legyenek felderíteni a fertőzötteket, hogy el lehessen különíteni őket a további fertőzés megakadályozásához. Figyelmeztetett, hogy sokkal több a fertőzött, mint ahányról tudunk - ezért is nagyon óvatosnak kell lenni.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.