Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

egészségügy

A Karolina úton lesz az OSEI végleges helye  

A kormány döntése szerint az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), vagyis a Sportkórház véglegesen a budapesti Karolina úton működik majd - hangzott el a Magyarországi sportegészségügy jelene és jövője című szakmai fórumot követő szerdai sajtótájékoztatón.

Körvonalazódik a szuperkórházak szerepe  

A teljes fővárosi egészségügyi ellátás megújulhat 2025-re a most elkészült átfogó fejlesztési koncepció alapján, amely szerint a három „szuperkórház” mellett az összes fekvőbeteg-intézményt korszerűsítenék. A Dél-Budára tervezett vadonatúj kórházat az orvosegyetem működtetné – írja a Magyar Idők.

Végleg a Karolina útra kerül a sportegészségügy  

Egy a XI. kerületet érintő témával is foglalkozott legutóbbi ülésén a kormány – derült a kormányinfón csütörtökön. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a kabinet döntése szerint nemcsak átmenetileg költözik a Karolina útra az Országos Sportegészségügyi Intézet.

Tesztidőszakban az új elektronikus egészségügyi szolgáltatás  

Elindult az úgynevezett elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) éles próbaüzeme, az ellátó intézményeket, orvosokat, gyógyszerészeket a betegadatokkal összekapcsoló rendszer növeli a betegbiztonságot - mondta az egészségügyért felelős államtitkár.

A Karolina úton helyezik el átmenetileg a sportkórházat  

A kormány határozata értelmében a főváros XI. kerületében, a Karolina út 27. szám alatti ingatlanban, a Semmelweis Egyetem volt Ortopédiai Klinikáján helyezik el átmenetileg az Országos Sportegészségügyi Intézetet.

Ingyenes lesz a meningitis elleni védőoltás  

A jövő évtől mindenki számára ingyenesen hozzáférhető lesz az agyhártyagyulladás (meningitis) elleni védőoltás - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön a Szent Kristóf Szakrendelőben.

Korszerű diagnosztika a Szent Kristófban  

Magyarországon a XI. kerületi Szent Kristóf Szakrendelő az első olyan járóbeteg szakellátó, amely helyben biztosítja pácienseinek a legmodernebb képalkotó technológiát, az MR diagnosztikát. A korszerű berendezés ünnepélyes átadóját október 5-én tartották.

Gyakorló kórház lett a Szent Imréből  

Eredményesen pályázott a Szent Imre Kórház a Semmelweis Egyetem Gyakorló Kórháza címre. A négy évre szóló együttműködés során orvostanhallgatók tanulnak majd az intézmény falai között.

Egyre több a szervdonor Magyarországon  

Jelentősen nőtt a szervdonorok száma Magyarországon, tavaly 497 szervátültetést végeztek, amelyből 40 élődonoros műtét volt - közölte a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke szerdán Budapesten, ajtótájékoztatón.

Ötvenmilliárd forint pluszforrás a fővárosi egészségügyre  

Ötvenmilliárd forint pluszforrást szavazott meg a kormány a budapesti egészségügynek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján, hivatkozva a hétfőn megjelent kormányhatározatra.

Oldalak