Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

egészségügy

Logisztikai központtal erősíti Újbudát az Euromedic  

Logisztikai központtal erősíti Újbudát az Euromedic

Egymilliárd forintból hozta létre logisztikai központját Újbudán a kórházi beszállítással foglalkozó Euromedic vállalatcsoport. A szállítási és gyógyszer-csomagolási tevékenységeket is ellátó 15 ezer négyzetméteres létesítményt a legmodernebb technológiákkal szerelték fel.

Szorosabban együttműködne az önkormányzat a gyógyszerészekkel  

Szorosabban együttműködne az önkormányzat a gyógyszerészekkel

Küldöttgyűlést tartott az önkormányzat üléstermében a Magyar Gyógyszerészi Kamara Budapesti Szervezete. Az eseményen a szakmai előadásokon kívül szó volt a szervezet 2014. évi beszámolójáról, valamint az önkormányzat és a gyógyszertárak kapcsolatáról is.

A tervezés és programozás költségvetése  

A tervezés és programozás költségvetése

Az ez évi költségvetés egybeesik az uniós programozási időszak elejével. A most elfogadott kerületi büdzsé ennek megfelelően jelentős mozgásteret ad a tervezésnek. Az idei elképzelésekről kérdeztük Hoffmann Tamás polgármestert.

Háziorvosokkal egyeztet az alpolgármester  

Háziorvosokkal egyeztet az alpolgármester

A kerületben összesen 21 háziorvosi rendelő működik. Újbuda Önkormányzata eddig is kiemelten kezelte ezek felszereltségének, hatékony működésének kérdését. Király Nóra közbiztonságért és egészségügyért felelős alpolgármester februártól személyesen is ellátogat a doktorokhoz, hogy felmérje a jövőben tervezett fejlesztések iránti igényeiket.

Továbbra is terjed az influenza  

Továbbra is terjed az influenza

Továbbra is terjed az influenza, egy hét alatt több mint 22 százalékkal emelkedett az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma - közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán a honlapján. Az országos influenzajárvány miatt újabb egészségügyi intézményekben vezették be, illetve terjesztették ki a látogatási tilalmat.

Ötéves az újbudai Háziorvosi Klub  

Ötéves az újbudai Háziorvosi Klub

Ötödik éve havonta egyszer összeülnek a kerület háziorvosai a Szent Kristóf Szakrendelőben, hogy részt vegyenek az aktuális szakmai programon. Legutóbbi találkozójukra Újbuda vezetői is ellátogatottak.

Elérte az influenzajárvány az országot  

Elérte az influenzajárvány az országot

Elkezdődött az influenzajárvány az országban, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK)  jelentése szerint a múlt héten 16 400 ember, az előző hetinél 40,2 százalékkal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Átadták a Szent Imre kórház neuropathia centrumát  

Átadták a Szent Imre kórház neuropathia centrumát

Átadták a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktató Kórházban kialakított Dél-budai Neuropathia Centrumot. A cukorbetegség szövődményeként kialakuló idegkárosodás felismerését elősegítő rendelőbe elsősorban a XI. és XXII. kerületi betegeket várják.

Karácsonyi ajándék a hoki klubtól  

Karácsonyi ajándék a hoki klubtól

A Karolina úti Ortopédiai Klinika Gyermeksebészetének lakóit látogatták meg karácsony alkalmából a kerületben működő Kanadai Magyar Hoki klub tagjai. A sportolók ünnepi finomságokat vittek azokhoz a gyerekekhez, akik kórházban töltik az ünnepeket.

Egészséges életmódra oktatták az időseket  

Egészségnapra hívta a kerület időseit az önkormányzat, ahol a téli időszak egészségügyi kihívásairól, gyógyító mozgásformákról és személyes biztonságuk megőrzéséről hallgathattak tájékoztató előadásokat.

Megújult a XXII. kerületi Tüdőgondozó  

Megújult a XXII. kerületi Tüdőgondozó

Átadták a felújított XXII. kerületi Tüdőgondozó és Pszichiátriai Gondozót. A Fehérvári úti Szent Kristóf Szakrendelőhöz tartozó intézmény rekonstrukciója Újbuda és Budafok közös finanszírozásával valósul meg. A nagy betegforgalmat bonyolító rendelő Albertfalva lakosait is ellátja.

Háromszéken a Pető-módszer  

Háromszéken a Pető-módszer

Első alkalommal tart fejlesztőfoglalkozásokat Erdélyben a Magyar Örökség-díjas Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete (új státusa szerint Pető András Főiskola). Munkájukról a romániai Háromszék független napilap számolt be.

Új internetes ÁNTSZ oldal az oltásbiztonságról  

Új internetes ÁNTSZ oldal az oltásbiztonságról

A védőoltásoknak köszönhetjük, hogy mára hazánkban szinte teljes elfelejthettünk olyan súlyos fertőző megbetegedéseket, mint például a kanyaró vagy a járványos gyermekbénulás. Emiatt sajnos vannak olyanok is, akik megkérdőjelezik a védőoltások létjogosultságát - olvasható az ÁNTSZ új internetes oldalán, melyet az oltásbiztonsághoz kapcsolódó tévhitek eloszlatására hoztak létre.

Oldalak