Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Megújult a XXII. kerületi Tüdőgondozó

Újbuda   |   2014, december 1 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Átadták a felújított XXII. kerületi Tüdőgondozó és Pszichiátriai Gondozót. A Fehérvári úti Szent Kristóf Szakrendelőhöz tartozó intézmény rekonstrukciója Újbuda és Budafok közös finanszírozásával valósul meg. A nagy betegforgalmat bonyolító rendelő Albertfalva lakosait is ellátja.

Szabolcs Attila Budafok-Tétény volt polgármestere és Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere októberben írt alá kerületközi megállapodást a leromlott állapotú tüdőgondozó és pszichiátria felújításáról, amelynek értelmében a két kerület fele-fele arányban (20-20 millió forint) járult hozzá a rekonstrukció költségeihez, a Szent Kristóf Szakrendelő pedig 10 millió forinttal támogatta a felújítási programot. Az intézményben addiktológia, pszichiátria, tüdőgyógyászat működik, valamint alapvető szűrővizsgálatokat végeznek. A munkálatok két hónapja alatt külső hőszigetelést kapott az épületet, megújították a homlokzatokat, belül pedig kifestettek, kicserélték a nyílászárókat, felújították a tetőt, a világítást, valamint a szellőztető rendszert. A radiológia digitális röntgengéppel bővült, ezáltal orvosi szempontból is fejlődik az intézmény.

Király Nóra egészségügyért felelős alpolgármester az átadó ünnepségen köszönetet mondott Kóti Tamásnak, a Szent Kristóf Szakrendelő igazgatójának a felújítás lebonyolításáért, majd hozzátette, számos újbudai polgárt is ellát az intézmény. Szabolcs Attila országgyűlési képviselő példaértékűnek nevezte, hogy a két szomszédos kerület közösen hajtotta végre a programot. Úgy véli, a rekonstrukcióval, amely része a Budafok belvárosát megújító programnak, a dél-budai egészségügyi intézmény évtizedes gondjai oldódhatnak meg.

Karsay Ferenc, Budafok új polgármestere szerint sürgető volt a szakrendelő felújítása, hiszen más ellátó intézmény nincs a kerületben. Úgy véli, a külső homlokzat megújításával a város főterének dísze lesz az épület. Tavaly a gondozó 23 ezer ellátást hajtott végre, a betegek 75 százaléka a XXII. kerületből, 25 százaléka a XI. kerületből érkezett.

T.D. - ÚjbudaTV