Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Gellért Szálló

Továbbvinni a múltat  

Idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a Gellért Szálló. Az épület felújítása, a Szent Gellért tér rekonstrukciója, valamint az itt álló Forrásház megépítése egyaránt Dévényi Sándor nevéhez fűződik. A számos díjjal elismert építész tavaly lett a Nemzet Művésze.

Nyitva lesznek a múzeumok Szent Iván éjszakáján  

Nyitva lesznek a múzeumok Szent Iván éjszakáján

Több mint 4000 program csaknem 500 múzeumban, kiállítóhelyen várja a látogatókat június 21-én, a legrövidebb nyári éjszakán. Szent Iván éjjelén este 6 és hajnali 2 óra között országszerte tartanak eseményeket, Budapesten szinte minden múzeum megnyílik erre az időpontra. Újbudán egyebek mellet a Gellért szálló, a BME Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár (OMIKK) és a Molnár-C. Pál Műterem Múzeum is nyitva lesz. Tavaly 356 ezren vettek részt a Múzeumok éjszakája rendezvényein.