Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Infopark

Letették az Evosoft szoftverfejlesztő központjának alapkövét  

Csaknem 20 ezer négyzetméteres szoftverfejlesztő központ épül Budapesten a Siemens-csoporthoz tartozó Evosoft Hungary Kft. számára. A beruházás már javában zajlik, az épület alapkőletételére március 25-én került sor az Infoparkban, az iroda várhatóan 2021 elején nyitja meg kapuit.

Tempo 30-as övezet lesz az Infopark  

Március 23-tól az Infopark teljes területe Tempo 30-as forgalomcsillapított övezetbe kerül. Az érintett utcákban tilos lesz gyorsabban haladni a „Korlátozott sebességű övezet” jelzőtáblával megjelölt sebességnél.

Vérplazmából önellátó az ország  

Fennállásának első évfordulóját ünnepelte az Infoparkban működő Plazmaferezis Központ. Az esemény ráirányítja a figyelmet a plazma adás fontosságára, valamint az önkéntes donorok elismerésére is.

Defibrillátor vigyáz az Infopark dolgozóira  

Az Infoparkban mostantól félautomata defibrillátor készülékkel is lehet életet menteni. A főváros egyik legnagyobb, közel 7000 dolgozót befogadó irodaparkja olyan modern eszközre ruházott be, amely orvosi közreműködés nélkül is képes az újraélesztésre. A defibrillátor az Infopark C épületében kapott helyet.