Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Kásler Miklós

Új diagnosztikai és terápiás műszerek a Szent Imre Kórházban  

Új diagnosztikai és terápiás műszereket kapott a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház. A dél-budai intézmény számára az Egészséges Budapest Program (EBP) forrásából 3 milliárd forintot jut, ebből 2,5 milliárd orvostechnológiai eszközei fejlesztésére. Az eszközök bemutatásán Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is részt vett.

Vastagbélszűrési program indul  

Az ősztől kezdődő, önkéntes vastag- és végbélszűrési program során az egészségügyi kormányzat várakozásai szerint a következő két évben mintegy 2,4 millió, 50 és 70 év közötti férfi és nő vesz részt. A vizsgálandók első csoportja várhatóan szeptemberben kapja meg a meghívólevelet.

Újbudai védőnőt tüntetett ki az egészségügyi miniszter  
 

Pro Sanitate-díjban részesült Kissné Kertai Edit, a Szent Kristóf Szakrendelő területi védőnője, az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenységéért. Az elismerő oklevelet Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár adta át Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulója alkalmából.