Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 8. vasárnap, Mária

Új diagnosztikai és terápiás műszerek a Szent Imre Kórházban

Újbuda   |   2019, szeptember 17 - 13:08
Nyomtatóbarát változatSend by email

Új diagnosztikai és terápiás műszereket kapott a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház. A dél-budai intézmény számára az Egészséges Budapest Program (EBP) forrásából 3 milliárd forintot jut, ebből 2,5 milliárd orvostechnológiai eszközei fejlesztésére. Az eszközök bemutatásán Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is részt vett.

Kásler Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy a megelőzés fontos része az egészségügynek, hiszen azzal betegségek jelentkezését lehet időben eltolni. A miniszter a kormányzati egészségpolitikában az alapellátás fejlesztését döntő fontosságúnak mondta, célnak pedig azt, hogy a diagnózist, majd a terápiák jelentős részét a betegek a lakóhelyükhöz minél közelebb tudják megkapni.
Ismertetése szerint a kormány az elmúlt években mintegy 500 milliárd forintot fordított a vidéki egészségügyi intézményekre, most pedig a központi régió fejlesztése van soron. Közölte, Budapest és Pest megye intézményeinek diagnosztikai és terápiás műszerparkjának megújítását a 2026-ig tartó, mintegy 700 milliárd forintos EBP keretében végzik el. Elmondta, a régióban négy centrumkórházat alakítanak ki, ezek közül az egyiket a dél-budai térségben, zöldmezős beruházásként.
Bedros J. Róbert, a Szent Imre kórház főigazgatója, és a dél-budai centrumkórház beruházásával kapcsolatos feladatokért felelős miniszterelnöki megbízott a korszerű diagnosztikai eszközöket megköszönve azt hangoztatta, hogy a majdani centrumkórházba is "a jövő eszközparkját" építik majd be.
Hoffmann Tamás polgármester azt közölte, első lépésként 1,1 milliárd forintért képalkotó diagnosztikai eszközöket, ezek között CT-ket, MRI és DSA gépeket kapott a 678 ággyal működő, éves szinten 300 ezer járó-, illetve 40 ezer fekvőbeteget ellátó kórház. Mint mondta, folyamatban van egyebek mellett a műtéti, aneszteziológiai, intenzív, terápiás ellátás teljes eszközparkjának a cseréje. A fejlesztések megalapozzák, hogy a Tétényi úti intézmény a majdani dél-budai centrumkórház társintézményeként tudjon működni - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy Újbuda az elmúlt években saját forrásból 3 milliárd forintból fejlesztette saját ellátórendszerét. Alapvetően a gyermekháziorvosi rendelő megújítására, bővítésére fordítottak önkormányzati pénzeket, továbbá a gazdagréti védőnői szolgálat épületére, az alapellátási centrum kialakítására, azon belül egy egészségfejlesztési irodára.
Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője, kormánybiztos elmondta, kutatások szerint az egészségi állapotot 20 százalékban a genetika, 20 százalékban a környezeti hatások, 10-11 százalékban az egészségügyi ellátás minősége és csaknem 50 százalékban az életmód határozza meg.
Szerinte ez azt jelenti, hogy az egészség megőrzéséhez szövetségre van szükség az egészségügyet működtető, a betegségmegelőzést támogató állam, az egészségmegőrzést különböző helyi, például "sportos" programokkal is segítő önkormányzatok, az orvosok, valamint a saját egészségükre felelősen tekintő emberek között.

Újbuda/MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.