Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

kriminalisztika

Kerületi táblák Kelety Géza emlékére  

Mostantól a Ménesi és Villányi út sarkán valamint a Diószegi utcában is emléktábla jelöli Kelety Géza főkapitány-helyettes egykori lakóhelyeit. A Kelety család kérésére és kezdeményezésére a szervezők, Újbuda Önkormányzata és a rendőrség munkatársai felkarolták azt a gondolatot, hogy volt lakóhelyein emléktábla hirdesse a kriminológus aktív szolgálatban, illetve nyugdíjas éveiben eltöltött napjait.

Újbudai lakásokba is betört az elfogott testvérpár  

Betöréses lopássorozat gyanúsítottjait fogta el a rendőrség, a testvérpár öt hónap alatt negyvenkilenc budapesti lakásba - köztük több újbudaiba - tört be, és onnan könnyen mozdítható értéktárgyakat, jellemzően ékszereket, kisebb elektronikai eszközöket lopott el, amelyeket később zálogházakban vagy az interneten értékesített.

Célpontban a trafikok: védekezési megoldások  

Célpontban a trafikok: védekezési megoldások

Több újbudai trafikos is fekete szalaggal emlékezett meg az április 21-én brutálisan meggyilkolt 21 éves eladólányról. A kaposvári trafik eladójának támadója pár tízezer forintot zsákmányolt és az után késelte meg az eladót, hogy az már átadta neki a pénzt. A támadás kriminalisztikai hátterét most göngyölítik fel a szakértők, ám az már szinte biztos, hogy a tettes azért érezte „biztonságban” magát, mert kívülről nem látni mi történik az üzletben.