Férfi kosárlabda NB I - Élvonalbeli marad a MAFC
Az eredmények alapján ugyan kiesett, mégis első osztályú marad a MAFC férfi kosárlabdacsapata.
Az eredmények alapján ugyan kiesett, mégis első osztályú marad a MAFC férfi kosárlabdacsapata.
A MAFC ifjúsági csapata nyerte az Országos Junior (U18) Kosárlabda Bajnokság döntőjét Pécsett. A bajnoki címért a Vasas és a MAFC csapott össze a fináléban, az újbudaiak 84:76-ra nyertek.
Stefan Timbus vezetőedző számára továbbra is a bennmaradás a legfontosabb cél.
A MAFC hosszabbítás után hazai pályán győzött a Jászberény ellen, az újbudaiaknak ez volt a második győzelmük a bajnokságban.
Újra összecsapott egymással a MAFC és a Sopron KC együttese, a helyszín ezúttal is Budapest volt. A hűség városának képviselői diadalmaskodtak az élvonalba feljutó MAFC-cal szemben, most azonban a budapestiek szereztek előnyt a mérkőzés első felében, amit aztán meg is tartottak a második 20 perc alatt, így végül 67-55 arányban győztek a tavalyi bronzérmes ellen.
Hat év után ősztől újra az NB I-ben játszhat a MAFC férfi kosárlabdacsapata. Az újbudaiak idén a másodosztály ezüstérmeseiként kerültek vissza az élvonalba, miután a bajnok Bonyhád nem vállalta a szereplést az első osztályban. A MAFC új edzővel, több új játékossal és megújuló csarnokkal vág neki a bajnoki idénynek. Mindeközben az utánpótlás-nevelésről sem feledkeznek meg.
Száz éve, június 11-én született dr. Somóczi Lóránt a MAFC vízilabda csapatának egykori játékosa, edzője, a klub örökös tagja, 1945-ben és 1966-ban a szakosztály újjáélesztője. Kilencszeres válogatott, főiskolai világbajnok, nemzetközi játékvezető, az edzőképzés egyik irányítója. Emlékére a szövetség képviselői, egykori játékosai állítottak emléktáblát a Császár uszoda előcsarnokában. A következő sorok egy volt vízilabdázó, egykori újságíró gondolatai.
Két mérkőzést is játszott a múlt héten a MAFC csapata, a férfi kosárlabda másodosztályban. Először a másik bajnokesélyes Bonyhádot fogadták, majd a TF-hez látogattak Dinnyés Attila tanítványai. A végeredmények alapján bajnoki döntőbe jutott az újbudai csapat. A MAFC játékosai legközelebb pénteken lépnek pályára, Törökbálinton.
Az MTK Törökbálint látogatott a MAFC-hoz a kosárlabda másodosztályban. A Gabányiban idén csak a kecskemétiek tudtak nyerni, de most - a MAFC-nevelés - Spiriev Olivér irányításával a vendégek kezdtek jobban. Kerületünk csapata statikusan játszott, míg az MTK dinamikus befutásokkal vagy betörésekkel könnyű kosarakat dobott.
Mintegy háromszáz néző látogatott ki a kosárlabda örökrangadójára, a MAFC – Bp. Honvéd mérkőzésre. A másodosztály alapszakaszának zárófordulójában a nézők remek hangulatot varázsoltak a Gabányi László Sportcsarnokba, a MAFC pedig meg is hálálta a szurkolást, míg a vendégek elaludták a rajtot.
Egy MAFC – Salgótarján mérkőzés mindig kemény összecsapást jelent. Akkor is, ha a hazaiak a biztos listavezetők a másodosztályban, míg a tarjániak idén kivételesen nem jutnak be a felsőházi rájátszásba.
Az első és a második találkozott Egerben, és ahogy várható volt, a védekezés dominált a mérkőzésen. A hazaiaknál Garamvölgyi Ákos újult erővel tért vissza sérüléséből, míg a vendégeknél az előző heti betegségek miatt Fodor Kristóf és Misek Levente csereként kezdett, Gorzsás Krisztián pedig otthon maradt. A MAFC sikerszériája megszakadt.
Tizenhárom zsinórban megnyert bajnoki mérkőzés után látogatott a MAFC csapata Nagykőrösre a férfi kosárlabda másodosztályban. A mérkőzést az esélyességnek megfelelően a vendégek kezdték jobban.