Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

oltás

Oltási akciónapok a Szent Kristófban  

Az Országos Oltási Munkacsoport döntése alapján 2022. januárjában MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN ÉS PÉNTEKEN 14 és 18 óra között ÉS SZOMBATON 10 és 18 óra között Oltási Akciónapokat szerveznek Pfizer és Moderna vakcina felhasználásával a 12 éven felüli lakosság számára az elmaradt második és a megerősítő harmadik oltás felvételére, előzetes időpontfoglalás nélkül a Szent Kristóf Szakrendelőben (XI. kerület Fehérvári út 12.)

Az ünnepek alatt is fontos az óvatosság  

Jönnek az ünnepek, amikor a családok, a társaságok találkozni akarnak – mit tanácsol dr. Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos látva a fertőzöttek magas számát? Tavaly nagy elővigyázatosságra intett, de idén már elég sokan beoltatták magukat.

Újra elő kell venni a maszkot  

– Válságos időszak jött el a Covid-világjárvány újjáéledésében, és az epicentrum ismét Európa – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális hivatalának elnöke, Hans Kluge. Európában a múlt héten több mint megkétszereződött a koronavírus-fertőzés miatt kórházba kerülők száma, és ha a járvány ilyen ütemben terjed, akkor februárra újabb félmillió halálos áldozata lehet a kontinens országaiban. A járvány újraéledését a WHO szakembere szerint a lakosság alacsony átoltottsági szintje és a korlátozó intézkedések lazítása okozta.

A legrosszabb vakcina a be nem adott vakcina  

Jól halad a koronavírus elleni oltás Őrmezőn, de sokan még mindig nem regisztráltak. A beoltottaknak továbbra is vigyázni kell, hiszen a vakcina csak a súlyosabb szövődmények ellen ad védettséget, a betegség ellen nem. Általában sikerül mindenkinek azt az oltást megkapnia, amelyiket szeretné, bár aki válogat, annak lehet, hogy pár hetet várnia kell.

Mire jó az oltás – Dorogi Gábor háziorvos

Jól halad az oltás az Örmezőn, de sokan még mindig nem regisztráltak. Az oltás ellenére továbbra is vigyázni kell, hiszen az csak a súlyosabb szövődményektől véd, a betegségtől nem. Általában sikerül mindenkinek ahhoz az oltáshoz jutnia, amit kapni szeretne, bár aki válogat, annak lehet, hogy pár hetet várnia kell.

Fokozatos nyitás a védetteknek  

Elérhette a négymilliót a legalább egyszer beoltottak száma, így a kormány korábbi bejelentésének megfelelően múlt szombattól továbblazulhattak a járványügyi korlátozások, elsősorban azok számára, akiket már védettnek tekintenek.

Kell az oltás! – Újbuda képviselői regisztrációra bíztatnak  

A mai magyar politikában kevés dolog van, amiben egyetértés tud kialakulni. Igaz ez a járványkezelésre is. Eltérnek a vélemények a nyitásról, az igazolványról, az oltások sorrendjéről, egy dologban azonban ma már egyetért a többség: kell az oltás. Újbuda képviselőit kérdeztük, miért fontos, hogy mindenki beadassa a vakcinát.

Folyamatosan oltanak a szakrendelőben  

A Szent Kristóf Szakrendelőben 7150 fő kapta meg a koronavírus elleni oltást pénteki lapzártánkig, a listán szereplők összesen mintegy 10 százaléka nem jelent meg. A legtöbben a húsvéti hosszú hétvégén kerültek sorra: 18 oltóponton óránként 216-an jutottak hozzá a vakcinához.

"Mi az oltás pártján vagyunk" - László Imre polgármester

Eddig legalább 177 kerületi lakos vesztette életét a járványban Újbudán. A Szent Kristóf rendelőből hat orvost és huszonnégy szakdolgozót helyeztek eddig át a kórházba, de egyelőre egyik szakrendelést sem kellett felfüggeszteni – mondta dr. László Imre polgármester. A járvány miatt az óvodákban, bölcsődékben ügyelet működik, s szervezik a dolgozók folyamatos szűrését is. László Imre azt mondta, hogy ők kifejezetten oltáspártiak, és beszélt a gyógyszerhatósági engedéllyel nem rendelkező vakcinák használatáról is. Az önkormányzattól elvett jó kilencmilliárd elvett forint után kompenzációként valamivel több mint 900 millió forintot kér az önkormányzat, egészségügyi, bölcsödéi, óvodai fejlesztésekre a kormánytól. A Galvani híd építéséhez feltételekkel hozzájárulnak és a tóvárosi tervezett beruházásból is igyekeznek az optimálisat kihozni

A háziorvosok képesek lennének több oltást beadni  

Bezártak az iskolák, ahol lehetett, otthoni munkára küldték a dolgozókat, ha változó sebességgel is, de folyik az oltás a Covid-19 járvány ellen, mégsem csökken a fertőzöttek száma. Mind többen kerülnek kórházba, lélegeztetőgépre, és az elhunytak száma is növekszik. Miben bízhatunk? – kérdeztük dr. Falus Ferenc korábbi tiszti főorvost.

Oltás és távolságtartás - dr. Falus Ferenc korábbi tiszti főorvos - Negyedóra

A TÜRELMÜNKBEN ÉS A KITARTÁSUNKBAN REMÉNYKEDHETÜNK" - állítja Falus Ferenc korábbi tiszti főorvos. Hozzátéve, hogy a távolságtartás megtartása és megtartatása segíthet. Szerinte a koronavírus-járvány harmadik hulláma gyakorlatilag már egy új járványnak tekinthető. Tömeges tesztelésre lenne szükség, valamint a háziorvosok és szakrendelők hatékonyabb bevonására. Arról is beszél, hogy a magyar oltási program nem a lehető legtöbb ember életének a megvédését szolgálja, amikor például életerős fiatalokat olt Pfizerrel és idősebbeket kínai vakcinával.

Ha van oltás, be lehet adni – Dr. Dorogi Gábor háziorvos

A körülbelül 2800 fős praxisából eddig nagyjából 130 embert oltott be, illetve küldött oltópontra dr. Dorogi Gábor őrmezei háziorvos. Akadt olyan nap, amikor harmincnál is több embert oltott, úgy gondolja, hogy ennél érdemben többet egy nap alatt nem fog tudni. Azért sem, mert hárman rendelnek ugyanazon a helyen, tehát egymás közt is koordinálniuk kell. És a vakcinabeadás szervezésén túl a különféle panaszokkal jelentkezőket is el kell látnia, konzultálnia kell velük, egy rendelés idején 80-100 pacienssel is akár.

Oldalak