Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 20. hétfő, Friderika

Fokozatos nyitás a védetteknek

Újbuda   |   2021, május 3 - 09:50
Nyomtatóbarát változatSend by email

Elérhette a négymilliót a legalább egyszer beoltottak száma, így a kormány korábbi bejelentésének megfelelően múlt szombattól továbblazulhattak a járványügyi korlátozások, elsősorban azok számára, akiket már védettnek tekintenek.

A kijárási tilalom már csak éjféltől hajnali öt óráig tart, az üzletekben este 11-ig lehet vásárolni. Ugyancsak 23 óráig tarthatnak nyitva a vendéglátóhelyek, a védettségi igazolvánnyal rendelkezők ezek belső tereit is igénybe vehetik (kiskorúakat is bevihetnek) maszk nélkül. Utóbbi továbbra sem lesz kötelező a kerthelyiségek, teraszok vendégeinek sem – miközben a teraszokkal gyakran egy szinten lévő közterületeken igen –, a felszolgálóknak azonban viselniük kell. A vendéglátóhelyekre – ellentétben az üzletekkel – nem vezettek be távolságtartási vagy létszámkorlátozási előírásokat (holott az április utolsó hétvégéjén, a teraszok megnyitása után kialakult tömegjelenetek láttán sok szakember figyelmeztetett azok veszélyeire). A lazítással járó további előnyök mind a védettségi igazolványok birtokosaira, illetve a társaságukban lévő kiskorúakra vonatkoznak. Előttük nyílnak meg a szálláshelyek, az uszodák, a jégpályák, az edzőtermek, a sportlétesítmények, és ők mehetnek majd újból színházba, moziba, múzeumokba, könyvtárba, sporteseményre vagy állatkertbe is. A közokiratnak minősülő védettségi igazolvány meglétét az adott helyszín üzemeltetőjének, illetve a szolgáltatás nyújtójának kell ellenőriznie, pénzbüntetés, sőt elzárás terhe mellett, és ugyancsak szigorúan büntetik majd az ilyen dokumentum hamisítását.

A kulturális eseményeket este 11-ig be kell fejezni, csakúgy mint a sportrendezvényeket. A fenti helyszíneken, illetve eseményeken nem lesz kötelező a maszk – a közterületeken, az üzletekben és a tömegközlekedésben viszont továbbra is hordani kell. Érvényben marad az is, hogy kerülendő a csoportosulás, a gyülekezés pedig tilos. Emellett továbbra is tilos zenés-táncos eseményt rendezni, illetve ezek helyszínén tartózkodni – vagyis a koncertekre, fesztiválokra még várni kell.

A magán- és családi rendezvényekre vonatkozó, tavaly november óta érvényes korlátozások még nem változtak, vagyis ezeken legfeljebb tízen lehetnek jelen (14 év alattiakat nem számítva), az esküvőkön kizárólag a szülők, a testvérek és a tanúk vehetnek részt – lakodalomról szó sem lehet –, a temetéseken pedig legfeljebb 50 ember jelenhet meg. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt csütörtöki kormányinfón azt közölte, hogy ötmillió oltás elérése után egyéb lazítások jöhetnek, és feloldhatják a lakodalmak tilalmát (ekkor még a regisztráltak száma is kevesebb volt). Orbán Viktor kormányfő másnap a Kossuth Rádióban azt mondta hogy még nem tudni, hány beoltottnál jöhet el a következő nyitási szakasz – ebben közrejátszhat, hogy mint fogalmazott, „lanyhult a lelkesedés” az oltás iránt.

Gulyás Gergely tájékoztatásából az is kiderült, hogy ezen a héten újra elindulnak az egynapos sebészeti ellátások, május 9-étől pedig tajszám nélkül is lehet oltást kérni. Az már korábban ismert volt, hogy az óvodások és az alsó tagozatosok után május 10-étől visszatérnek az oktatási intézményekbe a felső tagozatosok, illetve a középiskolások is. Az 5–12. évfolyamos diákok eszerint a tanév utolsó öt hetében vesznek majd részt a jelenléti oktatásban. Május 10. után megkezdik a 16–18 évesek oltását is.

Látogathatók az idősotthonok

A szakosított szociális intézményekben – például az idősotthonok, illetve a fogyatékkal élőket vagy a szenvedélybetegeket gondozó otthonok – múlt héten feloldották a látogatási és kijárási tilalmat. Az ott élőket a védettségi igazolvánnyal rendelkező hozzátartozóik, valamint azok kiskorú rokonai látogathatják. Az intézményeket is csak a védettségi igazolványok birtokosai hagyhatják el, 72 óránál hosszabb távollét esetén negatív eredményű gyorsteszttel térhetnek vissza.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Olescher Tamástól búcsúzunk  
 

Olescher Tamás Munkácsy-díjas újbudai festőművész, díszlettervező, performer, 1954. május 31-én született Budapesten. Már a ’70-es években kapcsolatba került az alternatív művésztársadalommal, amelynek tagjai a "tűrt" és "tiltott" kategória határán mozogtak.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.