Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 9. kedd, Franciska, Fanni

Ránki Dezső

A kert, ahol virtuóz termett  

Ránki Fülöp kiváló szüleitől, Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművészektől kapta tehetségét, húszas éveinek derekára már ő is komoly nevet szerzett magának. Szüleivel – akik 2017-ben kapták meg Újbuda díszpolgári címét – gyakran közösen is fellép, ilyenkor három zongora szólal meg a színpadon, különleges élményt adva a közönségnek. A zongoraművészt újbudai otthonában látogattuk meg, amelynek kerti pagodájában akár napi 8–10 órát is gyakorol.

Életmű két zongorára  

A Klukon Edit–Ránki Dezső zongoraművész házaspár, mostantól Újbuda díszpolgára, 34 esztendeje él a XI. kerületben. Mindketten Budapesten születtek, tanulmányaikat a Liszt Ferenc Zeneakadémián, Kadosa Pál osztályában végezték. Elismerésüket novevenber 11-én, a Kerület Napján vették át.

Újabb díszpolgárok Újbudán  

November 11-én ünnepélyes keretek között adták át az idei év legrangosabb kerületi elismeréseit. A díszpolgári címet ezúttal Sándor György öndefiníciója szerint humoralista, valamint a Ránki Dezső és Klukon Edit művészházaspár vehette át. A Kerület Hete rendezvénysorozat legrangosabb eseményére az Öbölházban került sor.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

NYILATKOZAT  

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata elkötelezett a nemek közötti béregyenlőtlenség felszámolásában, ezért 2020 tavaszán csatlakozott az Amnesty International #EgyLépésselKözelebb kezdeményezéséhez.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.