Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 23. hétfő, Dezső

térfigyelő kamera

Újabb térfigyelő kamerák Újbudán  

2020. november közepén 3 új, napelemes kamerarendszert szerzett be Újbuda, amit mobil kameraként, több helyszínen is lehet alkalmazni térfigyelő eszközként. Ha egy helyszínen elérte a célját, tovább lehet vinni és máshol felszerelni, hisz semmilyen külső áramforrást nem igényel, valamint a beépített LTE modem révén folyamatosan kommunikálni tud a központtal, ahova közvetíti az élőképet.

Ismét ülésezett a Közbiztonsági Tanács

Múlt csütörtökön újra összeült a Közbiztonsági Tanács az önkormányzat Zsombolyai utcai épületében. Egyebek mellett tárgyaltak a térfigyelő kamerákról, a kamerafejelszetésre szánt összeg felhasználásáról, a rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrségek közös járőrözéséről is. 

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Európa-napot ünnepeltek a polgármesterek  

Az I. kerületi önkormányzat az ukrán háborúról szóló fotókiállítással és polgármesteri panelbeszélgetéssel emlékezett meg az Európa-napról. Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én tette közzé nyilatkozatát, amely új politikai együttműködést vázolt fel Európa számára, hogy a kontinens országai között soha többé ne legyen háború. Ezt a nyilatkozatot tekintik az Európai Unió kialakulásához vezető út kezdetének.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.