Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Ügyfélkapu

E-ügyintézés Újbudán  
 

2018 január 1-jétől hivatalunk új ügyintézési elektronikus csatornákon is elérhető. E-Papíron, és 2019. májusától az E-önkormányzati Portálon keresztül is várjuk megkeresésüket legtöbb ügytípusunkban. (Azokban, ahol nem kötelező a személyes megjelenés, vagy az okiratok egyéb – nem elektronikus módon történő benyújtása.)

Néhány órára leáll az Ügyfélkapu  

Karbantartás miatt szerdán néhány órára leállítják a Kormányzati Portált valamint az Ügyfélkapu alá tartotó weboldalakt. A szolgáltatásokat szerda este 10 órától csütörtök hajnal 2 óráig nem lehet elérni - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról. 

Digitálisan is elérhetővé válnak a társasházi ügyiratok, alaprajzok  

Egy új fejlesztésnek köszönhetően digitálisan is elérhetővé válnak novembertől - az ügyfélkapun keresztül - a társasházak és szövetkezeti házak alaprajzai és ügyiratai. A projekt az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) révén elnyert 1 milliárd 491 millió forintból valósul meg.

Most dönthetünk az 1%-os felajánlásokról  

Most dönthetünk az 1%-os felajánlásokról

Május 20-áig, az szja-bevallás határidejéig lehet választani, hogy a személyi jövedelemadó egy-egy százalékával milyen célokat, civil vagy egyházi szervezeteket támogatnak az adófizetők. Már több mint 15 éve él a választás lehetősége, de még tavaly is 10 milliárd forintot meghaladó összeg került vissza az államkasszába a rendelkezés hiánya miatt.

Adóbevallás: már csak egy nap!  

Adóbevallás: már csak egy nap!

Az adóhivatal és a posta is tovább tart nyitva kedden az adóbevallás miatt. Kedd éjszaka ugyanis lejár a személyi jövedelemadó ívek beadásának és az adó megfizetésének határideje. A kitöltött és aláírt bevallás benyújtható a NAV ügyfélszolgálatain, feladható postán, vagy elküldhető az Ügyfélkapun keresztül is.

Mobilizált ügyintézés

A napokban látogatott el Gyurcsány Ferenc és Baja Ferenc a kerületünkben fél éve székelő Kormányzati Ügyféltájékoztató Központba, ahol mint kiderült a telefonálók 40%-a az elektronikus ügyintézés, vagyis az Ügyfélkapu iránt érdeklődnek.