Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Újbuda Galéria

Csíksomlyói búcsú az Újbuda Galériában

Csíksomlyói búcsú az Újbuda Galériában

Az Újbuda Galériába beköltözött Csíksomlyó: az erdélyi település két legjelentősebb eseménye, a csíksomlyói búcsú és az Ezer Székely Leány Napja elevenedik meg az augusztus 28-án nyílt kiállításon. A képeket készítő Márton Ildikó, a Csíkszeredában élő fiatal építész hangsúlyozta, hogy ő csak hobbifotós, fényképei mégis lendületet, energiát sugároznak, hangulatuk magával ragadja a szemlélődőt.

Játékos könyvjelek

Játékos könyvjelek

Az Újbuda Galéria legújabb tárlata Molnár Iscsu István grafikusművész alkotásait mutatja be. A most megnyílt kiállításon az alkotó 25 év munkájából válogatott, művei szinte kivétel nélkül szerepeltek valamilyen nemzetközi fórumon is.

Emberek és tájak az Újbuda Galériában

Emberek és tájak az Újbuda Galériában

A pécsi születésű Deák Ilona festményeit mutatja be az Újbuda Galéria, a Polgármesteri Hivatalban. A festőművész az 1970-es évek óta szerepel képeivel országos és európai kiállításokon. Festményeinek középpontjában mindig az ember és az emberi lélek állt, de most bemutatott alkotásai tájképek, amelyek Székelyföldre és az Adriai tengeri szigetekre kalauzolják a közönséget. A kiállítás április 24-ig látható.

Rubato - kiállítás az Újbuda Galériában

Rubato - kiállítás az Újbuda Galériában
Éri Jenő festőművész képeiből nyílt Rubato címmel kiállítás nemrég az Újbuda Galériában. A korábban reklámgrafikusként dolgozó alkotó absztrakt képein a drámaiság és felszabadultság párhuzama jelenik meg. A kiállítás - amelyet Vasvári László Sándor grafikusművész nyitott meg - március 25-ig látogatható.

Határesetek az Újbuda Galériában

Ézsiás István szobrászművész művei 1965 óta szerepelnek különféle kiállításokon. Művészi pályafutása kezdetén festészettel foglalkozott, nagy hatással volt rá Fajó János és Csiky Tibor művészetfelfogása, azonban az Amerigo Tot szobrászművész mellett eltöltött néhány hónap után döntött úgy, hogy a szobrászattal kezd foglalkozni.

Dinamizmus a fotókon

Halász Ágnes neve nem ismeretlen a kerületi művészkörökben, a képzőművész már több újbudai kiállítást tudhat a háta mögött. Legutóbb az Újbuda Galériába hozta el Áramlás című grafikasorozatát. Dinamizmust sugárzó képeit szeptember 10-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Ittlét az Újbuda Galériában

A Polgármesteri Hivatalban működő Újbuda Galéria legutóbb Kondor Attila Ittlét című képsorozatát mutatta be. A festő a várost, mint tájat ábrázolja, a minket körülvevő hétköznapi világot nem hétköznapi módon tárja elénk.

Galéria a Galériában

A Scheffer Galéria idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. Ennek kapcsán nyílt kiállításuk az Újbuda Galériában "Köszönet..." címen. A tárlaton a klasszikus, modern és a kortárs művészet kiemelkedő alkotásai tekinthetők meg.

Kirakat galéria

A Festészet Napja újbudai programjai idén október 19-ére, péntekre koncentrálódtak.

Oldalak