Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Uránia Nemzeti Filmszínház

Sok dráma után happy end  

A közelmúltban ünnepelte 80. születésnapját Sándor György Kossuth-díjas előadóművész – öndefinicíója szerint humoralista. A sándorgyuri – nyolcvan év ötven percben címmel film készült az életéről, amelyet június közepén mutattak be az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ebből az alkalomból beszélgettünk Újbuda díszpolgárával, aki nem szereti, ha magázzák, és saját bevallása szerint még mindig nem nőtt fel.