Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

útlezárás

Hatástalanították a bombát

A Magyar Honvédség (MH) tűzszerészei vasárnap délben hatástalanították a Szent Margit Gimnáziumnál még hétfőn, egy építkezésen talált második világháborús, 250 kilogrammos amerikai légibombát, a rendőrség feloldotta az útlezárásokat. A lakásukból ideiglenesen kiköltöztetett szentimrevárosi lakókat a Gárdonyi Géza Általános Iskola tornatermében várták, amely a zárás idején befogadóhelyként üzemelt.

Bomba hatástalanítása miatt változik Buda közlekedése szerdán

Útlezárás lesz bomba hatástalanítása miatt a BAH-csomópontnál április 10-én. Reggel 8 órától kiürítik és lezárják a csomópontot, valamint az Alkotás utca, a Hegyalja út, az Avar utca és a Csörsz utca egy-egy szakaszát. Az érintett területen a 8E, a 108E, a 110-es, a 112-es és a 212-es buszokra csak felszállni lehet, a 17-es és a 61-es villamos pedig megállás nélkül halad át, majd 11 órától ezek a járatok elkerülik a lezárt területet. Kelenföld és Újbuda felől a belváros felé a 4-es metró használata javasolt.

Forgalomkorlátozások a SPAR Budapest Maraton idején

Futóverseny miatt hétvégén a budai és pesti rakpartok, a Lánchíd, a Szabadság híd és környéke forgalmának korlátozásával, esetleges lezárásával, valamint a Szentendrei út belső szakaszán sávlezárásra kell számítani. A forgalomkorlátozások miatt számos járat útvonala módosul, a BKK a kötött pályás közlekedést ajánlja.

Forgalmirend változás dél-Budán az Angeli úti átjárónál

A Kelenföld - Százhalombatta vonalszakasz korszerűsítése miatt ideiglenesen lezárják a közúti forgalom elől a Nagytétény-Diósd állomás melletti Angeli úti útátjárót - derül ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményéből.

Újbudáról indul a 33. Wizz Air Budapest Félmaraton

Rekord számú versenyzőre számítanak hétvégén a 33. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A versenyközpontot az ELTE Lágymányosi Campus északi tömbjében alakítják ki, a rajt és a cél is a Pázmány Péter sétányon lesz. A verseny miatt számos helyen kell útlezárásra, forgalomkorlátozásra számítani.

Közlekedés a Wizz Air félmaraton idején

Szeptember 9-én, vasárnap délelőtt rendezik a Wizz Air Budapest félmaratoni futóversenyt többek között a budai és a pesti alsó rakpartok, a Szabadság híd és az óbudai Árpád fejedelem útja szakaszos lezárásával. Az útlezárások miatt változik a 2-es, a 47-es, a 49-es villamos, a 83-as trolibusz, valamint a margitszigeti 26-os, 226-os és a Szentlélek tér környékén közlekedő 29-es, a 34-es, a 106-os, a 118-as, a 134-es, a 137-es, a 218-as és a 237-es busz közlekedési rendje.

Útlezárások augusztus 20-hoz kapcsolódóan

Rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz augusztus 17-21. között Budapest több kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.

Augusztus 20.: Már péntek reggeltől lesznek útlezárások

Az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó hétvégi rendezvények miatt péntektől lezárásokra kell számítani Budapest több forgalmas útvonalán - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A 19-es és a 41-es villamos a Bem rakparton és a Várkert rakparton pénteken üzemkezdettől a vasárnapi üzemzárásig nem közlekedik.

Négy hétvégén a gyalogosoké lesz a Szabadság híd

A nyár négy hétvégéjén lezárják a gépjármű- és villamosforgalom elől a Szabadság hidat, azt a gyalogosok, kerékpárosok vehetik majd birtokba - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

Oldalak