Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A BEAC kosarasai megkezdték az idényt

Újbuda   |   2020, szeptember 29 - 12:20
Nyomtatóbarát változatSend by email

A BEAC sikereinek a szurkolók is egyre inkább örülnek a Gabányiban, most már lehet menni drukkolni az NB1-es lányoknak, akik október 3-án a DVTK ellen, hazai pályán kezdik meg a bajnokságot.

Laklóth Anna sportigazgató lett az amatőr bajnokság zöld csoportjában induló ELTE Fortis együttesének vezetője. A főként egyetemista lányokból felépített csapat a Törekvés SE ellen már le is játszotta a bemutatkozó mérkőzését, szoros mérkőzésen 55-54-re hozták a meccset, hazai pályán.

Gyeőry Zsuzsanna a BEAC utánpótlás neveléséért felelős vezetőedző is nagyon bízakodó a jövőt illetően. Szerencsére Újbudán sok tehetséges fiatal játékost találtak már az elmúlt években, akik szépen fejlődnek a Gabányiban.

Címkék: