Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A fejlesztések féléve Újbudán

Újbuda   |   2022, szeptember 30 - 11:11
Nyomtatóbarát változatSend by email

Interjú Hintsch György alpolgármesterrel.

Nem adunk alább a terveinkből


• Milyen beruházások folynak jelenleg a kerületben? Lesz olyan, amit le kell állítani vagy el sem tudnak kezdeni?

Az elmúlt hónapok nehézségei még jobban ösztönöznek minket arra, hogy ne kifogásokat keressünk, ne azt nézzük, mit nem tudunk megcsinálni, hanem haladjunk előre. Azon dolgozunk, hogy Újbuda a maga stabil működésével látható eredményeket mutasson. Azt gondolom, nem tudunk teljesen függetlenedni sem Budapesttől, sem az országos folyamatoktól – nem is tehetjük meg, hiszen meghatározó részei vagyunk mindkettőnek. Mégis azzal kell foglalkoznunk, hogy Újbudán a közterületek rendezettek, tiszták és biztonságosak legyenek, tegyünk meg mindent az itt élőkért, még akkor is, ha sokszor ütközünk abba a ténybe, hogy közigazgatásilag vagy területileg egy-egy feladat nem a mi dolgunk lenne.
Konkrét választ adva a kérdésre, folytatjuk a megkezdett fejlesztéseket. Csak néhány a jelenleg zajló és hamarosan be is fejeződő munkálatokból. A Nagykikinda és a Tóvárosi Bóbita játszótér után a Beregszász téren lévő Bohócos játszótérrel folytatjuk a felújítási programot. Nemcsak kibővül, de teljesen meg is újul a játszótér és az azt körbeölelő park, ahol lesz sport-fitnesz terület és futókör is.
A Bohócosról több szülővel is beszélgettünk, számos észrevételt és kérést osztottak meg velünk, például hogy a laphintát jobban kedvelik, ezért a kosárhintát arra cseréljük. Megígértem továbbá, hogy a területre több pad, ülőke, hulladékgyűjtő kerül, lesz új ivókút, a homokozót pedig napvitorla árnyékolja majd. És persze azt is, hogy a játszótér jelképe, a fából készült régi bohócszobor helyett egy „kedvesebb”, új várja majd a gyerekeket.
Vannak lokális fejlesztéseink is, igyekszünk egyformán figyelni minden városrészünkre. Megkezdtük a Harcos tér felújítását, amely nem a kerület legfrekventáltabb része, de az ott élőknek fontos. Nyár elején megújult az Egry József park, a Baranyai udvar Erőmű utca–Baranyai utca–Szerémi sor–Hamzsabégi út által határolt területe.
Természetesen nemcsak azokra a területekre figyelünk, ahol évtizedek óta élnek, hanem az újonnan kialakított övezetekre is. Sokszor elhangzott, hogy Újbuda megtelt. Ennek ellenére kötelességünk minden beköltözőnek a lehető legtöbbet megadni, hogy igazi otthonra találjon. Szeptemberben zárult le a madárhegyi földutak aszfaltozása, mintegy 600 méter földút kapott szilárd burkolatot, több mint 550 méter vízvezeték-törzs­hálózat épült, a szennyvíz-, illetve csapadékvíz-csatornák hálózatának együttes hossza meghaladja a 700 métert, az utak mellett természetesen közvilágítási hálózat is létesült.
Befejeződött az útépítési munka az Erőmű utcában, megújultak, rendezettebbé váltak a „kitaposott” parkolók a Major utcában, a Budafoki úton, a Szerémi úton, az Etele úton és a Vahot utcában. Régi adósságunk volt a Kondorosi úti parkoló felújítása, ez is elkészült.


• Hogyan viselte a kerület a nyári időszakot és a globálisan is nagy gondot okozó szárazságot? Van megoldás a klímaválságra, a zöldfelületek kezelésére?
A globális problémára sajnos lokálisan sem tudunk megoldást, de alkalmazkodnunk kell. Éppen ezért a felújítások során fontos szempont számunkra a fenntarthatóság. Hiszen a legtipikusabb hazai felújítási „betegség”, hogy megcsinálnak egy szép parkot, játszóteret, majd a fenntartásra már nem gondolnak. A 2023-as költségvetésben hangsúlyos szerepet kap a zöldfelületek öntözésének modernebb megoldása, hozzáigazítása a jelenlegi klímaviszonyokhoz. Át kell gondolnunk, hogyan lehet optimalizálni a locsolást úgy, hogy azzal ne csak költséget takarítsunk meg, de figyeljünk a víztakarékosságra is. Nagyon fontosnak tartom ennek a fajta környezeti gondolkodásnak egy speciális változatát, melyet szeptemberben kezdtünk érvényesíteni zöldfelületi rehabilitációs projektünk során. Funkció nélküli betonozott területeket adunk vissza a természetnek, illetve a lakosságnak. Az elbontott aszfaltburkolat helyén újra zöld területek létesülnek biodiverz növénykiültetéssel, virágokkal, cserjékkel, ülőfelületekkel. Az első ütemben a Tétényi út–Andor utca sarkán, a Fehérvári út–Mezőkövesd utca sarkához közeli területen, illetve az Albert utca és a Csurgói út sarkánál lévő területen dolgozunk. A programot még idén újabb helyszínekkel folytatjuk.


• Az elmúlt hetekben számos panasz érkezett az önkormányzathoz a Fehérvári úti piac környékének állapota miatt...
Egy „never ending story” a hajléktalanság és az azt kísérő problémák. Jó lenne azt mondani, hogy megoldottuk, de sajnos időszakos eredményekről beszélhetünk csak. Megpróbáljuk ezt rendészeti és szociális oldalról is megközelíteni, bár az igazi megoldásnak felsőbb, kormányzati szinten kellene megtörténnie. Intézkedési jogkörrel a rendőrség rendelkezik, a felügyelőink figyelmeztethetnek csupán.
Visszatérő ellenőrzéseket és közterületi akciókat szervezünk, a rendőrök, közterület-felügyelők, az FKF és a Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak részvételével. A sorozat több héten át visszatérő ellenőrzést jelent a legforgalmasabb kerületi helyszíneken (Kosztolányi Dezső tér, Móricz Zsigmond körtér, Fehérvári Úti Vásárcsarnok melletti terület, Hamzsabégi sétány).
Ebben sokat segít július óta a felügyelet kerékpáros járőrszolgálata is. Az első hónapban a felügyelők összesen 1556 kilométert tettek meg, több száz szóbeli figyelmeztetést és írásbeli feljelentést szabtak ki. Tizennyolc felkutatott roncs­autót dokumentáltak, 12 esetben intézkedtek közterületen alkoholt fogyasztókkal, hajléktalanokkal szemben. Küldetésük továbbra is az, hogy a rendészeti szankciók mellett bárki könnyen megtalálhassa őket.
Az ellenőrzések kísérői a köztisztasági akciók, melyek szintén a legforgalmasabb és ezzel a leginkább terhelt területeken történnek. Az akciók fontos része, hogy több érintett szervezet együttes munkája: Újbuda Prizma, FKF, BKV, Főkert, MÁV, BRFK, kerületi kapitányság, FÖRI, Újbuda Közterület-felügyelete. Hasonló akcióval találkozhattak a Móricz Zsigmond körtéren az arra járók. A közigazgatási megosztottság miatt nehéz egy-egy ilyen terület komplex takarítása, rendbe tétele.
Még idén ősszel folytatjuk a nagyobb méretű kukák kihelyezését. A korábbi 32 után most 36 újabb kerül a legterheltebb területekre. A kerületi üzletek továbbra is kérhetnek tőlünk kukát, melyet saját egységük elé helyeznek ki. Fontos, hogy a köztisztaság valóban közös ügyünk, csak akkor érhetünk el látványos, tartós eredményeket, ha mindenki kiveszi a részét belőle, elvégzi saját feladatát.


A fejesztéseket térképen ide kattintva tekintheti meg.