Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

A FIVOSZ női vállalkozói a Spin-Off Klubban

Újbuda   |   2016, december 8 - 12:30
Nyomtatóbarát változatSend by email

Nőkről, de nem csak nőknek szólt a Spin-Off Klub legutóbbi programja, ennek ellenére főként nők töltötték meg a B32 előadótermét, hogy meghallgassák a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) tagjainak beszélgetését.

Inotay Petra, a FIVOSZ női bizottságának elnöke moderátorként kérdezte Süveges Máriát az Innosmart Kft. vezetőjét, Békési Brigittát a Beautyrobic Központ alapítóját és vezetőjét, illetve András Tündét, a Vitéz Kürtőskalács egyik tulajdonosát. Mivel más-más területről érkeztek, különféle tapasztalatokat szereztek karrierjük során, ám közös bennük, hogy mindhárman elsősorban vezetőként, üzletemberként találták meg helyüket pályájukon.

Békési Brigitta szerint egy nőnek nem érdemes férfi vezetői technikákat használnia, hiszen ebben minden bizonnyal alulmaradnak férfi versenytársaikkal szemben. Ehelyett célravezetőbb személyes képességeiket, illetve a női adottságokat – például az empátiát, vagy a többfelé koncentrálás képességét - bevetve saját, egyéni megoldásokkal dolgozni. Süveges Mária hozzátette: bár egyre több a sikeres női vállalkozó, azért ha cége szakterületéről, az informatikáról van szó, számos alkalommal kell bizonyítania hozzáértését, hiszen egy túlnyomóan férfiak által űzött szakmában kell helytállnia. András Tünde úgy véli, nemtől függetlenül minden vezetőnek kihívás, hogy észrevegye, ha cége már nagyobb annál, minthogy mindent egyedül ő végezzen, ahelyett, hogy átállna a megszokott napi tevékenységekről az indirekt irányítási módszerekre.

B. Gy.