Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A Fonóban mutatja be új lemezét a Cimbaliband

Újbuda   |   2017, január 3 - 11:18
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Fonó Budai Zeneházban mutatja be Recycle című új lemezét február 25-én a Cimbaliband - hangzott el az M1 műsorában.

Az elmúlt évben fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő együttes kilencedik lemeze nem csupán CD-n és digitális formában, hanem korlátozott számban audiokazettán is megjelent, egy héttel a CD-formátum előtt - mondta el Unger Balázs cimbalmos, a Cimbaliband vezetője.
Hozzáfűzte: mindehhez az ötletet az adta, hogy a 90-es években kazettás magnetofonnal járt népzenét gyűjteni, és ezeket a felvételeket vette elő a Fonó gondozásában megjelenő új lemezhez, amelyen híven az együttes hagyományaihoz, továbbra is a cimbalomé a főszerep.
Unger Balázs kiemelte azt is: a lemezen az elődeinktől örökölt néphagyomány mai füllel is fogyasztható újrahasznosítására törekedtek. A Fonó Budai Zeneház gondozásában megjelent albumon vendégszerepel mások mellett Danics Dóra énekesnő is.

MTI