Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A hétvégén szemetet szed fél Európa

Újbuda   |   2014, május 10 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Országszerte 1500 településen, több mint 1800 találkozási ponton gyűlnek össze az önkéntesek, hogy minél több eldobált hulladékot szedjenek össze az országban. A TeSzedd! programra 120 ezren regisztráltak, de a tényleges gyűjtők száma – az előző évi tapasztalatok alapján – akár másfélszeresére is nőhet a program 3 napja alatt. A bejelentett találkozási pontokon országosan 170 ezer TeSzedd!-logós zsákot és 300 ezer pár gumikesztyűt osztanak szét az önkénteseknek.

Rekordszámú önkéntessel és minden eddiginél több szemétgyűjtési helyszínen kezdődött a TeSzedd! országos szemétszedési akció. Az országos szemétgyűjtési akcióra minden eddiginél többen, összesen több mint 120 ezren jelentkeztek, hogy az ország mintegy 1800 pontján bezsákolják a közterületeken felhalmozódott szemetet.

A TeSzedd! idén három napon át, május 9-étől 11-éig tart. Az önkéntesek körülbelül 40 százaléka péntekre jelezte részvételét, mintegy 50 százaléka szombatra, a többiek pedig az előzetes jelzések szerint vasárnap szedik majd a szemetet - mondta Török Szabolcs, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) szóvivője. Hozzátette: az előző három év tapasztalatai szerint mindig jóval többen vettek részt az akcióban, mint ahányan előzetesen jelentkeztek, így az idén összesen legalább 180-200 ezer csatlakozóra számítanak.

- Ez a munka a legjobb befektetés a jövőbe, megmutatjuk, hogy évről évre egyre több embernek fontos, hogy megtisztítsa szűkebb-tágabb környezetét az eldobált, illegálisan lerakott szeméttől – mondta az esemény megnyitóján Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

A tavalyihoz képest idén több mint 60 százalékkal nőtt az előzetesen regisztrált önkéntesek és a találkozási pontok száma is. A szervezők ennek megfelelően több eszközt készítettek elő a szemétszedéshez. Az előre bejelentett találkozási pontokon országosan 170 ezer TeSzedd!-logóval ellátott zsákot és 300 ezer pár gumikesztyűt osztanak szét az önkénteseknek.

Az akció idén csatlakozik az Európai Bizottság EWWR LIFE+ programja keretében meghirdetett „Tisztítsuk meg Európát!” kezdeményezéshez. Az együttműködésnek köszönhetően május 10-én 16 európai uniós és 5, a közösségen kívüli országában tartanak egyszerre a TeSzedd!-hez hasonló szemétgyűjtési akciót.

Újbuda

 A hétvégén szemetet szed fél Európa