Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A Kelenföldi pályaudvar közelében épülhet az új kórház

Újbuda   |   2016, október 13 - 15:15Nyomtatóbarát változatSend by email

A kormány döntött arról, hogy a Kelenföldi pályaudvar közelében építi meg a dél-budai egészségügyi centrumot - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Lázár János elmondta, a tervek szerint ez egy több mint ezer ágyas új egészségügyi intézmény lesz, amelyet mindenképpen az M1/M7-es autópálya közelében lévő területen szeretnének megépíteni úgy, hogy a metró- és az autóbuszos csatlakozás is elérhető legyen.
Jelezte, a beruházás tervezői munkájának előkészítésével a kormány Noll Tamás építészt kívánja megbízni.

A több mint 100 ezer négyzetméteres épület egy 8-10 hektáros területen lesz.

MTI