Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 29. kedd, Mihály

A képviselő szerint... – Budai Miklós

Újbuda   |   2020, szeptember 10 - 17:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

Panelprogramok folytatása – Budai Miklós véleménye

A híradásokból és a korábbi újbudai kiadványokból már értesülhettek a kerületi lakók, hogy a kormányzati elvonások hátrányosan érintik az önkormányzatok idei költségvetését. Kerületünknek is közel 1,1 milliárd forinttal kevesebb pénzből kell gazdálkodnia, illetve a meglévő keretből a védekezésre is jelentős összegeket fordít az önkormányzat. Mindezektől függetlenül fontos megtalálni az egyensúlyt, hogy az élet semmilyen területe ne kerüljön jelentős hátrányba.
Kampányunk során kiemelt szerepet kaptak a panelprogramok, ezekre idén is sikerült elkülöníteni a megfelelő keretet. A pályázatok elbírálása folyamatban van, a következő hónapban születik eredmény. A panelek korszerűsítése nemcsak energetikai és környezetvédelmi szempontból fontos, hanem a bennük lakók életkörülményeinek javítása érdekében is. Az épületek nyílászáróinak cseréjével hosszú távú megoldás születik a hangterhelés csökkentésére is.
Napjainkban már erre is gondolni kell: a körzetemben és annak környékén is sok építkezés zajlik, amely jelentős porral, illetve zajjal jár. Az önkormányzat külön-külön is kiemelt figyelmet fordít ezekre, hiszen a közbiztonságra is hatással vannak. Lakossági bejelentések alapján a munkások gyakran a környék parkjaiban étkeznek, szemetelnek és zajonganak. A közterület-felügyelet, a rendőrség és a polgárőrség sűrűbb ellenőrző tevékenységével igyekszünk védeni az itt lakókat és a meglévő parkokat, közterületeket. A gazdagréti, őrmezői és albertfalvai parkőri szolgálat mintájára kérvényeztem, hogy a körzetemben található Bikás parkban is legyen parkőr, aki felügyeli a mindennapokat.

Címkék: 
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

A BEAC kosarasai megkezdték az idényt

A BEAC sikereinek a szurkolók is egyre inkább örülnek a Gabányiban, most már lehet menni drukkolni az NB1-es lányoknak, akik október 3-án a DVTK ellen, hazai pályán kezdik meg a bajnokságot.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.