Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

A képviselő szerint... - Tóth Márton

Újbuda   |   2020, július 6 - 10:49
Nyomtatóbarát változatSend by email

Műanyag kupakokkal a Lánchídért - Tóth Márton véleménye.

A tavalyi önkormányzati választás óta a kormány hadat üzent a budapestieknek, az újbudaiaknak, önöknek. A város, a kerület normális működtetéséhez szükséges összegeket elvonta, klientúrájának, rokonoknak osztja ki. Budapest, sőt Magyarország egyik legfontosabb nemzeti jelképének, a Lánchídnak a felújítására nem hajlandók költeni, helyette milliárdokat akarnak tűzijátékra és egy ünnepségsorozatra fordítani, ami a tavalyi költségek sokszorosa lenne. Néhány nap látványosságáért elpazarolnának egy akkora összeget, amelyből fedezni lehetne a nemzeti jelképünk felújításához szükséges hiányzó forintokat. Most – a koronavírus-járvány első hulláma után –, amikor minden forrásnak megvan a helye, ez felháborító és egyben értelmetlen pazarlás, amely nemcsak tisztességtelen, hanem gazdaságtalan is.
Ezért azt kérem, hogy tiltakozásul jöjjenek el a Móricz Zsigmond körtérre, ahol aktivisták, önkormányzati képviselők, köztük én is, gyűjtünk műanyag kupakokat, amelyeket leadunk egy gyűjtőhelyen, és a kapott összeget a Lánchíd felújítására ajánljuk fel. Jöjjön el, tegyen ön is nemzeti jelképünk felújításáért, és beszélgessünk egy jót közös ügyeinkről. Július 4-éig mi kint leszünk minden hétköznap a körtéri metrókijáratnál 9 és 18 óra között, szombaton 9 és 14 óra között.

Címkék: