Mintegy két órányi utazás után érkeztek a Csiki-hegyek Általános Iskola diákjai a Kis-Balatonhoz szeptember 22-én, hogy egész nap a térség jellegzetes flóráját, faunáját tanulmányozzák. A Kis-Balaton 1951 óta nemzeti szinten védett, 1979 óta a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek egyezménye (Ramsari Egyezmény) által jegyzett terület, valamint 2004 óta az Európai Közösség természetvédelmi hálózatának, a Natura 2000-nek kiemelkedő jelentőségű egysége. A csaknem 150 négyzetkilométeres védett terület elsősorban madárvilágáról ismert, de más – elsősorban vizes élőhelyekhez kötődő - élőlénycsoportok jelentősége is számottevő.
A Kis-Balaton ad otthont Magyarország legnagyobb kócsag és kormorán kolóniáinak, itt található a batla legészakibb költőhelye, és a fülemülesitke valamint 230 további madárfaj Európa-szerte legnagyobb populációja. A 230 madárfajból 110 fészkelő madár, 22 szigorúan védett, mint például a bakcsó, erdei fülesbagoly, denevér, gólya, gyurgyalag, kanalasgém, kormorán, kis- és nagykócsag, szürke daru és üstökös gém. A terület egyik leggyakoribb ragadozó madara a barna rétihéja, de költ itt hamvas rétihéja is. A nedves réteken költési időben - jellemzően éjszaka - szól a haris, a piroslábú cankó pedig a nedves rétek fészkelő madara. A nádasok jellemző énekesmadara a foltos nádiposzáta, a nádi tücsökmadár és a nádisármány.
- Erről a népes, minden várakozást felülmúló repülőközösségről a helyszínen tudtunk meg milyen változatosan képesek viselkedni különböző helyzetekben - írta Kápolnai Andrea, a kirándulás egyik szervezője. Beszámolója szerint az erős hangú bölömbika ha el akar rejtőzködni fatuskónak álcázza magát, felemeli csőrét és megmerevedik, a gólyafióka csőre pedig eredendően kék és csak négyéves kora körül változik pirossá. A csúszkáknak, denevéreknek alulról megközelíthető odúra van szükségük, a fecskék fecskepelenkába piszkolnak, a cinke pedig gondos fészekgondozó.
Az érdekességek mellet gyakorlati foglalkozáson is részt vettek a diákok: a Kis-Balaton nádasában fogtak hálóval, majd gyűrűztek cserregő nádiposzátát, foltos poszátát és nádirigót. Megmérték a madarak súlyát, hosszát, megnézték zsírmértékét valamint megállapították nemét és korát.
A fenékpusztai madárkórházban törött szárnyú gólyát, egerészölyvet és kakukkot ápoltak, a frissen gyógyult kerecsensólymot pedig éppen a diákcsapat előtt engedték újra szabadon. - Láttunk farostokból készült darázsvárat, a madármúzeumban pedig sok száz madártojást. Megfigyeltük az énekes rigó kék tojását, a legkisebb ökörszemtojást, a legnagyobb strucctojást, a kakukkról megtudtuk, hogy tojásait képes olyan színűre és formájúra tojni, mint amilyen a kiszemelt fészekben lévő tojások. Ami a fészekrakást illeti, a madarak igazi művészek. Az egyik remekmű épp a nádirigót dicséri, az ingó nádak közé biztonságos fészket szőni nem kis mutatvány. A nád növekedésével a fészek is mindig magasabbra kerül, tehát biztonságos, ezért nem véletlen, hogy a kakukk leggyakrabban ide rakja tojásait. A függőcinege fészke is mestermű: egy ágvilla köré szőtt, kosárszerű fészek, lefele néző, csőszerű bejárattal a tetején. A fészek anyaga nagyrészt csalán, fű, esetleg állatszőr, szorosra fűzve, szőve. Úgy néz ki, mint egy közönséges mamusz, nem véletlen, hogy régen az elhagyott fészket lábbeliként is használták - áll a beszámolóban.
A Fenékpusztai Madártani Egyesület telepéről a csoport a kápolnapusztai Bivalyrezervátumba is ellátogatott, ott juhokat, kecskét, szamarat, szürke marhát és bivalyt láttak. Ezt követően a kilátóból távcsővel figyelték a környék kócsagjait, kormoránt, sólymot és récéket.
Újbuda
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
