Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

A pedagógiában is követni kell a kor változásait

Újbuda   |   2018, március 8 - 13:34Nyomtatóbarát változatSend by email

Utak a jövőbe címmel rendezett Pedagógiai Napokat idén az Újbudai Pedagógiai Iroda (UPI). A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében tartott rendezvény fókuszába a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek és tanulók nevelése, oktatása került.

Minden gyerek egyéni figyelmet igényel, hiszen ahányan vannak, annyi félék – mutatott rá Gyurcsó Gyuláné, az UPI vezetője a pedagógiai napokon. A rendezvény előadói ahhoz kívántak segítséget nyújtani, miként válhatnak a gyerekek sikeres felnőttekké.
Simicskó István országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte: nemcsak a gyerekeknek, hanem a tanároknak is folyton alkalmazkodniuk kell a változásokhoz, képesnek kell lenniük új tudásterületek, kompetenciák, készségek elsajátítására. A jó tanár felkelti a diákok tudásvágyát is, így tudja őket inspirálni – tette hozzá. A rendezvény másik fővédnöke, Hoffmann Tamás polgármester kifejtette: az önkormányzat feladata az, hogy megteremtse azokat a körülményeket, amelyek között a pedagógusok a szakmára tudnak koncentrálni.
A kerületi pedagógusok előadásaikban beszámoltak arról, hogy az utóbbi időben - különösen a kompetenciamérések tükrében – még nagyobb hangsúly kerül a nevelésben az egyéni fejlesztésre, a differenciálásra. Fontos megtalálni azokat a területeket, amelyeket az egyes gyerekeknél fejleszteni kell. Ehhez képzett szakemberekre van szükség, a pedagógusok mellett gyógypedagógusokra, logopédusokra, tehetséggondozó tanárokra is. Régen is volt differenciálás – emelték ki –, de a mai digitalizált világban több a probléma a gyerekek figyelmével: a szöveggel szemben előtérbe került a képi megfogalmazás. A pedagógusoknak erre reagálniuk kell, használniuk kell az információs eszközöket, a digitális tananyagokat. Ezt szolgálja az is, hogy – mint a polgármester emlékeztetett rá - idén legalább négy okostantermet kíván átadni Újbudán az önkormányzat.

A Pedagógia Napok keretében a kerületi tanulmányi versenyek díjátadójára is sor került az UPI szervezésében. Az egyéni- és kórus énekverseny, a rajz- és a kémia versenyek, 5-8. évfolyamos különdíjasai és legjobbjai vehettek át okleveleket és könyvjutalmakat Farkas Krisztina képviselőtől, a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Újbuda