Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 4. szombat, Izidor

Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

KÓTA díjat kapott a Szent Imre Gimnázium  

Idén 11 kategóriában 43 díjazottnak, köztük a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumnak ítélték oda a 2020-ban 50. évfordulóját ünneplő Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége a KÓTA díjait.

Idén kilencven éves Szent Imre Gimnázium épülete  
 

Kilenc évtizede költözött jelenlegi helyére, a Villányi úti épületbe az 1912-ben alapított Szent Imre Gimnázium. Az évfordulóra ünnepséget és kiállítást is szerveztek, az eseményen László Imre Újbuda polgármestere, Hintsch György alpolgármester és Hoffmann Tamás önkormányzati képviselő is részt vett.

Szőnyi Erzsébetet köszöntötték a Tavaszi Hangversenyen  

Idén is több százan vettek részt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében megrendezett Újbudai Tavaszi Hangversenyen május 15-én. Az évek óta önkormányzati támogatással megvalósuló minősítő hangverseny fővédnöke Simicskó István országgyűlési képviselő és Hoffmann Tamás polgármester volt. A rendezvényen Farkas Krisztina, Újbuda Kulturális és Köznevelési Bizottságának alelnöke is részt vett.

Föld Napja a kerületben  
 

Az Újbudai Pedagógiai Iroda idén is megrendezte a Föld Napját a kerületben. A több helyszínen zajló rendezvényen óvodások és iskolások vettek részt, a program zárásaként pedig a Föld Napi pályázatok eredményét is kihirdették.

A gyáva – előadás diákoknak  

Az Újbudai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezésében a kerületbe is eljutott Kovács Krisztián és Scherer Péter már több középiskolában bemutatott produkciója, amely felhívja a fiatalok figyelmét a drogfüggőség veszélyeire. Február 20-án a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartott előadás után Surányi Judit addiktológus válaszolt a diákok kérdéseire.

Együtt a városrész fejlődéséért  

A család fontosságáról, Újbudáról és a sportról beszélgetett Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel Simicskó István országgyűlési képviselő és Hoffmann Tamás polgármester a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban megrendezett közéleti esten.

Rendhagyó történelemórák testvérvárosunkban  

Újbuda Önkormányzata és a kerület egyik testvérvárosa, Kézdiszentlélek közös megemlékezést tartott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából az erdélyi Kovászna megyei településen.

Tucatnyi pályamű és tucatnyi díjazott  

Vándorsólymot, balint, szitakötőt, süngombát ábrázolnak azok a képek, amelyek az idén meghirdetett Föld napjához kapcsolódó rajzpályázatra készültek. Az elmúlt évekhez képest ezúttal több pályamű érkezett, ezért a jutalmakat a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében adták át.

A pedagógiában is követni kell a kor változásait  

Utak a jövőbe címmel rendezett Pedagógiai Napokat idén az Újbudai Pedagógiai Iroda (UPI). A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében tartott rendezvény fókuszába a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek és tanulók nevelése, oktatása került.

Két új tornacsarnok épül a Villányi úton  
 

Nemcsak a testnevelésórák és a sportélet eddigi nehézségeit oldja meg a 2,2 milliárd forint kormányzati támogatásból felépülő két tornacsarnok a Budai Ciszterci Szent Imre és a Szent Margit Gimnáziumban, hanem az oktatási, közösségi helyek is megújulnak, és a diákok életminősége is javul.

Valóság „Level 10.” – musical a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban  

2017november2819:00

Milyen az, ha valami a hatalmába kerít, és nem tudsz szabadulni tőle? Mit adnál azért, hogy megszerezd, ha elveszik tőled? Mihez kezdesz a segítő kézzel? Vajon van kiút? E súlyos kérdések mentén indul el a Ciszterci Szent Imre Gimnázium legújabb zenés produkciója – félelem, szenvedés, boldogság, szorongás és felszabadultság, álom és valóság határmezsgyéjén egyensúlyoz a 10. szint.

Nemzeti konzultáció a kerületben  

Tömött sorokban várakoztak az érdeklődők, hogy részt vegyenek a Soros-tervről szóló nemzeti konzultációs fórumon, amelynek meghívott vendége Rogán Antal volt.

Oldalak

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Jelölési hibák lehetnek a húsvéti sonkákon  

Élelmiszerbiztonsági szempontból megfeleltek az előírásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) terméktesztje során ellenőrzött húsvéti sonkák, viszont kisebb mértékű minőségi és jelölési hibák ezúttal is előfordultak.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.