Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 19. péntek, Emília

A gyáva – előadás diákoknak

Újbuda   |   2019, február 21 - 11:49
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az Újbudai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezésében a kerületbe is eljutott Kovács Krisztián és Scherer Péter már több középiskolában bemutatott produkciója, amely felhívja a fiatalok figyelmét a drogfüggőség veszélyeire. Február 20-án a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tartott előadás után Surányi Judit addiktológus válaszolt a diákok kérdéseire.

A Nézőművészeti Kft. és a Manna Kulturális Egyesület közös színpadi produkciójában, A gyávában egy apa és függő fiának élete, kettejük konfliktusa elevenedik meg. Már közel négyszáz alkalommal játszották el az egyórás színművet, gyakran iskolákban is – tudtuk meg Scherer Péter rendezőtől. Hozzátette: érzékelhető, hogy az darab erősen hat a gyerekekre, az azt követő beszélgetésen könnyebben megnyílnak, bátrabban kérdeznek.

Márton Andrea, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szakmai elnöke elmondta: szervezetük 2003 óta küzd a droghasználat ellen, legfontosabb feladata a megelőzés. A Gyáva bemutatásával új típusú koncepciót igyekeztek megvalósítani, és tervezik, hogy a programot más kerületi iskolákba is eljuttatják.

A gyáva 2011-ben elnyerte a VI. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle fődíját, majd 2012-ben az ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé legjobb ifjúsági előadásnak járó Üveghegy-díját is. Scherer Péter arra a legbüszkébb, hogy az előadás után a fiatalok a családban is elbeszélgetnek a témáról, és előfordul, hogy a szülők is megnézik a darabot.

D. B. S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.